96 méter mélyen találták meg a 86 éve elsüllyedt német Kriegsmarine hadihajóját

Van a hajóroncsok között egy különös kategória: azok, amelyek nem attól izgalmasak, amit tettek, hanem attól, amik voltak. Az LS 6 pontosan ilyen. Nem süllyesztett el semmit, nem vívott csatát, a német feljegyzések szerint egyetlen dokumentált támadást sem hajtott végre. Mégis évtizedeken át keresték – mert olyan technikai gondolkodás ötvöződött benne, ami a hadihajók világában szinte példátlan.

A naszádot ugyanis nem hajógyár építette, hanem egy repülőgépgyár.

Amikor a hidroplánok tervezői vízre szálltak

A Kriegsmarine az 1930-as években olyan apró harci járművet akart, amely elfér egy segédcirkáló fedélzetén, és daruval a vízre lehet emelni. Az ötlet logikája világos: az anyahajó biztonságos távolságban marad, a kis naszád pedig éjszaka, észrevétlenül hajt végre torpedótámadást.

A koncepció bukkanója a tömeg volt. Egy darus kezelésű hajónak könnyűnek kell lennie – annyira könnyűnek, hogy a feladatot végül a Boden-tó partján, Friedrichshafenben működő Dornier-üzemre bízták, amely elsősorban hidroplánjairól volt ismert. A tervezők a repülőgépgyártásból hozott könnyűszerkezetes módszerekkel, alumíniumötvözetből építették meg a hajótesteket.

Az eredmény tényleg szokatlan: az LS-naszádok mindössze 11,5–13 tonnát nyomtak, hosszuk 12,5 méter, szélességük 3,46 méter, merülésük alig több mint egy méter volt. Hét fő szolgált rajtuk.

Tizenkét dugattyú, két főtengely

A repülőgépipari logika a gépházban sem ért véget. Az alapváltozatok két Daimler-Benz MB 507 motort kaptak, az LS 6 és az LS 7 viszont két Junkers Jumo 205M dízelmotorral készült – vagyis olyan erőforrással, amelyet eredetileg a levegőbe szántak.

Ezek a motorok önmagukban is különlegesek: kétütemű konstrukciók, hengerenként két, egymással szemben mozgó dugattyúval. Egyetlen ilyen motor hat hengerében összesen tizenkét dugattyú és két főtengely dolgozott. Ugyanennek a motorcsaládnak a változatai kerültek többek között Junkers Ju 86 repülőgépekbe és Blohm & Voss repülőcsónakokba is.

A hajtás mintegy 37 csomós, nagyjából 68–69 km/órás sebességet tett lehetővé. Az orr-részen forgatható toronyba épített 20 mm-es MG 151 gépágyú kapott helyet. Míg az osztály alapváltozata két, hátrafelé tüzelő torpedóvető csövet hordozott, az LS 5 és az LS 6 tengeralattjáró-elhárító kialakítást kapott: torpedók helyett vízibombákat szállítottak, amelyeket a tatba épített fedeleken keresztül lehetett kivetni.

A fegyver, amelyhez hiányzott a szem

Az LS 6 1941. október 15-én állt szolgálatba, kezdetben a Boden-tavon, majd 1942 nyarától az LS 5-tel együtt görög vizeken. A gyakorlatban azonban nem az eredeti szerepét töltötte be: gyors kísérő-, összekötő- és személyszállító feladatokat kapott.

Ennek egyszerű oka volt. A két naszád vízibombáihoz egy nagyobb észlelőhajó szolgáltatta volna a tengeralattjárók helyzetét, ezt a hajót azonban a Fekete-tengerre vezényelték. A felderítőrendszer nélkül maradt LS 5 és LS 6 lényegében vakon hordozta a fegyverzetét. A német feljegyzések szerint az Égei-tengeren szolgáló LS-naszádok egyetlen dokumentált támadást sem hajtottak végre.

Ez a részlet sokat elárul a haditechnika természetéről: a legkifinomultabb konstrukció is használhatatlan, ha kiesik mellőle egy másik elem.

Egy szeptember, két történet

Az LS 6 1943 augusztusában, egy németországi átalakítás után tért vissza az Égei-tengerre. Szeptemberben Olaszország fegyverszünetet kötött a szövetségesekkel, a németek pedig megkezdték a korábban olasz ellenőrzés alatt álló Jón-szigetek elfoglalását.

A megtalálók rekonstrukciója szerint a naszád 1943. szeptember 24-én az Igoumenitsából Korfu felé tartó második német partraszálló hullámot kísérte, amikor hat olasz Reggiane Re.2002 vadászbombázó támadta meg. A közeli bombarobbanások repeszei súlyosan megrongálták a könnyű alumínium hajótestet, az LS 6 mozgásképtelenné vált. A Korfuért vívott harc után megpróbálták Pireuszba vontatni javításra – a kutatás szerint az R 194 aknamentesítő naszád vontatta, az F 331 partraszálló jármű kíséretében. A vontatás terhelése azonban továbbnyitotta a repedéseket, a hajó megtelt vízzel, és szeptember 29-én Preveza, illetve Mytikas közelében elsüllyedt.

A német haditengerészeti feljegyzések ettől kissé eltérnek. Ezek szerint a naszádot már szeptember 23-án érte légitámadás Igoumenitsánál, ahol a móló mellett süllyedt el; szeptember 27–28-án emelték ki, majd az F 331 kezdte Pireusz felé vontatni, de 29-én elszakadt a vontatókötél, és az LS 6 végleg elmerült.

A részletek tehát nem tisztázottak teljesen. Egy dolog viszont mindkét változatban közös – és a roncs ma is őrzi a bizonyítékát: a vontatókötél még mindig ott van az orrához erősítve.

Tizenhárom év, egy levéltári nyom

A keresés 2013-ban indult, amikor Peter Schenk német haditengerészeti történész egy levéltári nyomot küldött Vasilis Mentogiannis görög búvárnak és filmesnek. Az üzenet egy vontatás közben, Lefkada és Preveza között elveszett kis német hadihajóról szólt.

Innen a munka nagy része papíron folyt: Giorgos Karelas hadinaplók, térképek és korabeli feljegyzések összevetésével szűkítette a keresési területet, majd Dimitris Giannoulatos talált egy megfelelő méretű szonárcélt a feltételezett térségben. A 96 méteren fekvő roncsot végül az AegeanTec technikai búvárcsapata érte el, zárt rendszerű légzőkészülékekkel.

Marinos Giourgas és Vasilis Spyropoulos felvételei hozták meg az azonosítást: a jellegzetes alumíniumtest, a méretek, a Jumo motorok, a tat vízibomba-kibocsátó ajtaja és az orron fekvő vontatókötél együtt már nem hagyott kétséget.

Mesterséges zátony lett belőle

A hajó szinte teljesen egyenesen, orrával északnyugat felé áll a homokos fenéken. Körvonala felismerhető, a fedélzet nagy része szabadon látható, a nyitott nyílásokon keresztül a belső tér és a gépház egyes részei is megfigyelhetők. A hátsó fedélzeten egy kisebb halászháló fekszik.

A motortér körül szabálytalan nyílások láthatók – ezek részben az 1943-as légitámadás, részben a vontatás, részben pedig a nyolc évtizedes víz alatti tartózkodás következményei lehetnek. Az alumíniumtestet mára tengeri élőlények borítják: a naszád mesterséges zátonnyá vált.

Kiemelésére jelenleg nincs nyilvánosan bejelentett terv. A kutatók a roncs dokumentálásáról, történeti vizsgálatáról és különleges technikai merülőhelyként való jelentőségéről beszélnek; a 96 méteres mélység, valamint a sérült, több mint nyolcvan éves alumíniumtest miatt a felszínre hozás rendkívül bonyolult és költséges lenne.

Mit jelent ez valójában?

A roncsok általában csataképeket őriznek. Az LS 6 ennél furcsább dolgot: egy megvalósult, de sosem működő elképzelést. Egy hajót, amelyet repülőgépmérnökök terveztek, repülőgépmotorok hajtottak, és amely végül kísérőhajóként, összekötőként szolgált – majd vontatókötélen süllyedt el.

A kutatók szerint ez az egyetlen ismert fennmaradt Leichte Schnellboot. Ha így van, akkor egy egész technikai kísérlet emléke maradt fenn egyetlen példányban, 96 méterrel a felszín alatt – ott, ahol a víz nyomása és a homok pontosan azt konzerválta, amit a történelem félretett.