Az évtizedek óta a képernyőn és a rádióban szereplő Harsányi Leventét a nagyközönség egy szőke, berobbanó energiájú, zsivány karakterként ismerte meg. A hazai média egyik legmeghatározóbb alakja számtalan ikonikus műsorban tette le a névjegyét. Az 1996-os, TV3 csatornán futó Aszfalt betyár című műsortól kezdve, a Luxor, a Csináljuk a fesztivált! vagy A Dal adásain át, egészen a Korda Györggyel felejthetetlen duót alkotó pókerközvetítésekig, mindig egy laza, könnyed figurát láttunk. Ma pedig egyedülálló, zongorával kísért stand-up estjein ötvözi a személyes történetmesélést a zenével.
Ahogy a podcast beszélgetésben Hámori Barbarának kifejtette, ez a humoros, problémákat elütő felszín egy nagyon is tudatos védekezési mechanizmus. Élete során szokatlanul sok veszteséget élt meg, és ezek túléléséhez a humorra volt szüksége.
A "jóindulatú daganat" szuperképessége és a gőzkieresztés
Sokan úgy gondolták a kilencvenes években, hogy az az elképesztő bátorság, amivel az utca emberét váratlan helyzetek elé állította, valami tanult nyugati, MTV-korszakos vagányság. Levente szerint ez azonban egyszerűen egy édesapjától hozott adottság: a magamutogatás nélküli, őszinte pőresség és egyszerűség. Sosincsenek túlgondolt tervei egy helyzetre; abban hisz, hogy ha belevetik a mélyvízbe, a benne lévő muníció elég lesz a túléléshez.
Ebből fakad az is, hogy karrierje során szinte sosem voltak komoly összeveszései. Ha valaki meg is sértődött a szarkasztikus humorán, hamar rájött, hogy a szándék tiszta. Persze ő is kerül frusztrált állapotba. Ilyenkor a "Tom és Jerry-módszert" alkalmazza: ahogy a rajzfilmfigurának leesik a feje a gőztől, ő is kifutja vagy kizongorázza magából a feszültséget. Minél komolyabban vett dolgokat az életben, annál nehezebb feladatok elé állította a sors, így megtanulta: a túlélés záloga a dolgok elengedése.
A trambulin szélén: az elhagyatottság traumája
A legmélyebb törés mindössze hatéves korában érte. A hetvenes-nyolcvanas években, amikor a válás még ritkaságnak számított, és komoly társadalmi megbélyegzéssel járt, édesanyja egyik napról a másikra kilépett az életükből. Nem volt búcsúzkodás: azt mondta, elmegy vásárolni, letett egy virágot, majd egy fiatalabb férfi oldalán új életet kezdett, hátrahagyva két kisfiát. A gyerekeket onnantól kezdve az édesapjuk és a nagymamák neveltek fel.
Ez a feldolgozhatatlan trauma olyannyira mélyen érintette a fiatal Leventét, hogy tizennégy éves koráig folyamatosan gyermekpszichológushoz kellett járnia. Évekkel később, édesanyja halála előtt volt alkalmuk röviden beszélni – a nő bevallotta, hogy sosem tudta megbocsátani magának a tettét –, de a sebek nyomai kitörölhetetlenek maradtak.
A veszteséglista pedig a későbbiekben tragikus módon csak bővült: édesanyja után elveszítette édesapját, majd a testvérét is. Mára ő maradt a szűk család utolsó hírmondója. Ezt a dermesztő állapotot egy megrendítő metaforával írta le: "Van egy úgynevezett élet trambulin... amin szimbolikusan állnak az emberek, és mindig vannak előtted idősebbek, tapasztaltabbak a családban. És mindenki leugrik a vízbe... Most nincs előttem senki. Én vagyok a trambulinon."
A hármas sorscsapás és a Kung Fu Panda békéje
A veszteségek sora egy ponton olyan sűrűvé vált, hogy az egy átlagembert könnyen felőrölt volna. Nemrégiben egyetlen hét leforgása alatt vesztette el a bátyját, élt át egy súlyos párkapcsolati szakítást, és esett át egy műtéten. Feküdt a kórházban, és tragikomikus humorával már csak azt várta, mikor gyullad ki az épület, hogy teljes legyen a katasztrófa.
Ez a hármas sorscsapás azonban ahelyett, hogy depresszióba taszította volna, elhozta számára a felismerést: az élet nélküle is megy tovább. Ebben a medencében úszva ma már csak azt a belső, megrendíthetetlen békét keresi, amit a "Kung Fu Pandához" hasonlít. Megtanulta értékelni a pillanatot, kinyitni egy üveg proseccót, enni egy finom olívabogyós sajtot, és kiélvezni a jelent. Előadásain is gyakran figyelmezteti a közönségét: "Jól érzitek magatokat? Őrizzük meg, mert nem mindig lesz így."
Örökbefogadott fiú: az idősebb generáció bölcsessége
Ahogy a családjában elvesztette a felette álló generációt, a sors és a szakma kárpótolta őt pótapákkal és szellemi mentorokkal. Korda György gyakorlatilag a fiává fogadta, akivel hosszú heteken, hónapokon át beszélgettek. Levente hisz abban az ősi japán mondásban, miszerint a fiatalokat kötelező jelleggel össze kell engedni az öregekkel a tapasztalatcsere végett.
Hatalmas élményként éli meg, hogy a hazai művészvilág legnagyobb ikonjai fogadták be maguk közé. Ma is élénken él benne a kép, amikor egy asztalnál ült Horváth Attilával (minden idők egyik legnagyobb szövegírójával), Charlie-val (Horváth Károly) és megboldogult Balázs Fecóval. Amikor a legendák felszólították a "kicsit", hogy beszéljen, ő csak hallgatott, és szívta magába azt az élettapasztalatot, amiből a mai napig táplálkozik.
Illúziók, vizualitás és Csernus Imre kíméletlen tükre
A gyerekkori trauma leginkább a nőkhöz fűződő viszonyában köszönt vissza. Kívülről a nagyközönség egy csajozógépet látott, de a felszín alatt a bizalmatlanság dominált. Sokáig abba a hibába esett, hogy a tökéletest kereste, és leginkább a vizualitás, a külsőségek alapján választott. Gyönyörű nők vették körül, de az alapvető lelki kapcsolódás hiányzott. A korábbi minták miatt érkeztek a megcsalások mindkét oldalról, de az őt ért hűtlenségek különösen brutális mélységben tépték fel a gyerekkori elhagyatottság sebeit.
Bár évekig járt pszichológushoz gyermekként, felnőttként a legnagyobb ébredést egy tévéműsor hozta el. Csernus Imre pszichiáter egy közös forgatáson olyan éles szemmel és kíméletlenül világított rá Levente belső elakadást okozó mozgatórugóira, hogy az sokkolta. "Elküldött a jó édesanyámba, de nagyon" – emlékszik vissza, elismerve, hogy Csernus nyers stílusa nála tökéletesen betalált, és ma is gyakran támaszkodik egy önképző barátja tanácsaira, hogy a Csernus-féle felismeréseket a gyakorlatba is átültesse.
Az intellektuális őszinteség és a tökéletes társ paradoxona
Ma már eljutott oda, hogy az ismerkedésnél radikálisan, sokszor nyersen őszinte. Képes az első pillanatban elmondani, ha egy kapcsolattól kizárólag szexualitást vár, felrúgva az összes jól bevált randis sablont és a nők által hallani várt dicséreteket. Hisz abban, hogy a jellem nem változik: senkit nem lehet megmenteni vagy átnevelni.
Paradox módon élete legfontosabb kapcsolata is egy olyan nőhöz fűzi, aki nem volt hajlandó bólogatni neki. Gyermekeinek édesanyja (akivel sosem házasodtak össze) az első perctől kezdve szembesítette őt a hibáival, és nem azt mondta neki, amit hallani akart. Ez az intellektuális dominancia és őszinteség lenyűgözte Leventét. Tíz évig tartó harmonikus kapcsolatukból született két gyermekük, akiket élete legjobb befektetésének tart. Kapcsolatuk a mai napig olyannyira példaértékű, hogy még a szakításuk után is gyakran mennek együtt a Balatonra, barátokként.
A kompromisszumok teljes elutasítása
Az utóbbi időkben – egy belső elhatározás nyomán – radikális változást vezetett be az életébe, amelyet ő maga is korszakalkotónak érez. Ennek lényege a fekete-fehér gondolkodás és a kompromisszumok teljes elutasítása.
"Az alapelv, hogy vagy igen, vagy nem, fekete, fehér, jó vagy rossz. Az életet leegyszerűsítem... Vagy működik valami, vagy nem. Azt, hogy majd belejön, majd kialakul, majd jó barátok lesztek, nálam nincs" – fogalmazta meg új életszabályát.
Ezzel párhuzamosan jutott egy kiábrándító felismerésre is: rájött, hogy az embereket valójában nem érdekli a másik. Az emberek kérdeznek, de a választ már nem hallják meg, ha az nem passzol az ő elképzeléseikhez. Ez az felismerés nem keserűvé tette, hanem felszabadította, hiszen rájött, kire érdemes valójában időt szánni.
A Gangxta Zoli-féle barátság ereje
A felszabadulás abban is megnyilvánul, hogy egyre jobban értékeli a feltétel nélküli emberi kapcsolatokat. Ilyen számára Ganxta Zoli barátsága, akivel még a kétezres évek elején ismerkedtek meg. Zoli szabad szelleme, a zene, a foci és a bulik iránti közös rajongásuk azonnal összekötötte őket.
Amikor Leventét fojtogatták a társadalmi elvárások, Zoli volt az, aki a legkarcosabban rázta fel: "Szard le, hagyd a fenébe a hülyéket! Te vidd tovább, amit szeretnél!" Az ilyen igaz társak, akik nem elszívják, hanem hozzáadják az energiát az élethez, szerinte a hosszú élet legnagyobb titkai közé tartoznak. Ma már közös podcasteket is készítenek.
A fatalizmus, a genetika és az öregedés
Különösen érdekes Levente hozzáállása a testképhez és a hosszú élet témájához. Meggyőződése, hogy a sorsunk előre meg van írva, és hozza is a családi példát: 96 évet megélt, dohányzó, söröző nagypapáját (Ujházi Józsefet), aki 72 évig élt viharos házasságban nagymamájával. Ezt állítja szembe egy tragikusan korán elhunyt, sosem dohányzó, maratonfutó ismerősével.
Bár a műsorvezető felhívta a figyelmét, hogy a tudomány szerint 70%-ban az életmódunk és csak 30%-ban a genetika határozza meg a hosszú életet, Levente a tőle megszokott fekete humorral hárít: "Egyetlen egy olyan temetésen sem voltam, ahol azt mondták volna, odanézz, milyen szépen kidolgozott testű hulla."
Az ADHD, a fegyelmezett sportrutin és Jennifer Lopez
A felszínen lezser hozzáállás azonban komoly önfegyelmet takar. Bár állítja, nem tesz semmit az öregedés ellen, kiderül, hogy heti rutinja egy huszonéves élsportolónak is dicséretére válna. A sportágak sokszínűsége ráadásul az általa is elismert, enyhe ADHD-s tüneteit is segít kordában tartani.
Egykor válogatott szinten asztaliteniszezett, később évekig a fallabda szövetség sajtófőnöke volt. Ma hétfőn teniszezik, kedden súlyzós edzést tart, szerdán fut, csütörtökön online saját testsúlyos edzésen vesz részt, pénteken pedig padel-pályára lép.
Különösen a futással van hadilábon, mivel a monotonitás őrjíti az elméjét. Ezt úgy hidalja át, hogy otthoni futópadján filmet néz – ráadásul kizárólag Jennifer Lopez alkotásait. Mint mondja, a popdíva elegendő vizuális ingert ad ahhoz, hogy túlélje a kilométereket. Szellemi frissességét pedig online és klubszinten folytatott komoly sakkozással tartja karban.
Zuglói álmok, diplomácia és a politika elengedése
A karrierje során többször is úgy érezte, hogy szeretne többet adni a társadalomnak. Egy időben komolyan kacérkodott a diplomáciával – Ausztria vagy Barcelona merült fel lehetőségként –, sőt, szülőhelyén, Zuglóban polgármesteri ambíciói is voltak. Saját bevallása szerint úgy képzelte el a pozíciót, mint Hugh Grant az Igazából szerelem című filmben: aki ha becsengetnek hozzá, kimegy a nép közé és beszélget az emberekkel.
Személyes tanácsadói azonban gyorsan letörték a lelkesedését. Szembesítették azzal, hogy ő túlságosan tiszta és "jó szívű gyerek" ahhoz a kíméletlen politikai közeghez, ami hamar felőrölné a lelkét. Végül belátta, hogy a politika nem neki való, és letett ezekről az álmokról.
A lassulás művészete, a 7 másodperces ölelés és a visszaadás
A 26 éve minden hajnalban az Sportrádió miatt öt óra tíz perckor kelő, napi 3-4 órákat alvó egykori éjszaka császárának élete mára szerencsére jelentősen lelassult. Visszahozta a klasszikus vasárnapi ebédeket: a család közösen étterembe megy, tilos a rohanás, az ebéd után pedig kötelező a hosszú kávézás. Kialakult egy kártyázós (ultis) társasága is, amelynek a klasszikus, ráérős polgári lét az alapja.
A politika elengedése után a társadalmi hasznosságot mikrokörnyezetében éli meg. Két fiatal, tehetséges műsorvezetőnek adja át évtizedes szakmai tapasztalatait. Zárt ajtók mögött iskolákat, rászorulókat támogat, és a munkájában is a harmóniára törekszik. Nemrég létrehozott egy 11 fős produkciós csapatot, ahol a fizetés mellett a remek hangulat a fő prioritás. A stúdiókban pedig bevezette a "hét másodperces ölelés" szabályát: gátlástalanul magához öleli a stábtagokat, férfit és nőt egyaránt, csak hogy kizökkentse őket a napi stresszből és jobb kedvre derítse őket.
Ha eltörölhetné az internetet...
A rohanó világ és az elidegenedés annyira zavarja, hogy meglepően radikális gondolattal lépne fel ellene. Amikor arról kérdezték, melyik az a találmány, amit legszívesebben visszacsinálna, gondolkodás nélkül az internetet vágta rá.
"Kivette az életet az életből" – fogalmazott, visszaemlékezve egy barcelonai utazására, ahol egy helyi hálózati leállás miatt az emberek hirtelen beszélgetni kezdtek, gitárok kerültek elő, és valódi, organikus közösségi lét alakult ki. Bár tudja, hogy ezért a kijelentésért a modern társadalom kinevetheti, ma már tudatosan szűri a digitális világot. Legnagyobb elismerésnek sem a szakmai díjakat tartja már, hanem amikor egy idegen odalép hozzá az utcán, és azt mondja: "Olyan, mintha ott ülne velünk a nappaliban. Mintha családtag lenne."
Minden napra egy új tudás
Hiába érzi az internet átkát, az elméjét folyamatosan trenírozza. Bevezetett egy új napi rutint: minden egyes nap meg kell tanulnia egy olyan új dolgot, ami őt érdekli. Legyen szó akár arról, hogy kideríti: a FIFA világbajnoki trófeája több mint hat kilót nyom, üreges, és a győztes csapat 1974 óta nem viheti haza az eredetit, csak a másolatát. Ezek a sport- és lexikális morzsák – amelyekre egyébként betegesen emlékszik – tartják frissen az elméjét.
Az a fiatal srác, aki egykor zsiványként ugrált pesti flaszteron, ma egy tóparti, csendes horgászházra vágyik Tatán a Derítő-tónál, Szabó Győző szomszédságában, ahol a csónakban ülve már nem meggyújtatlan cigarettával a szájában szeli a habokat. Helyette beéri azzal, ha csend van, ha nincsenek elvárások, és ha az élet már nem a hangos hahotázásról, hanem a belső béke kompromisszummentes megéléséről szól.
Fotók: Harsányi Levente Facebook oldala
