Házasság a futópályán: Ceremónia a Cerbona Félmaratonon és az új impulzusok
K: Kezdjük a legfrissebb és talán legörömtelibb hírrel: nemrég férjhez mentél! Ráadásul nem egy mindennapi esküvőtök volt, hanem a sportos életmódotokhoz hűen adtatok neki keretet. Mesélsz erről egy kicsit? Emellett a közösségi oldalaidon is azt látni, hogy elborítják a profilodat a terepfutós és kerékpáros posztok. Mi újság most veled?
V: Köszönöm szépen a gratulációt! Mondhatni, jelenleg két fő dolog körül forgolódik az egész sportos történetem: egyrészt sokat futunk, főleg terepen, de idén már lefutottam két aszfaltos maratont is. Az egyiket Splitben, a másikat pedig Törökországban, Antalyában teljesítettem. A terepfutás egyébként most inkább a férjem miatt került nálam előtérbe. Alapvetően természetesen én is imádok futni, ez az atléta múltamból fakadóan az örök kedvencem, de a terepfutás mégis egészen más élményt nyújt. Új ingerek, új kihívások érik az embert, és a természet közelsége miatt szellemileg is elképesztően fel tud tölteni. Jelenleg ez tölti ki az életünket, és mondhatom, hogy ez nálunk egy közös hobbi, egyfajta randevú is. Olyan, mintha elmennénk egy randira, csak éppen közben rajthoz állunk egy versenyen, vagy hétvégén elindulunk egy hosszabb edzésre, ami mindkettőnket teljesen kikapcsol.
K: Az esküvőtök helyszíne és formája is nagyon stílusosra sikerült. Hogyan kell elképzelni egy sportos esküvőt?
V: Az esküvős történetünk azért is volt annyira szép és kerek számunkra, mert itthon, a szülővárosunkban tudtunk összeházasodni a Cerbona Félmaraton keretein belül. Ez mindkettőnknek óriási dolog volt. Nem maga a félmaratoni táv miatt izgultunk, hiszen futottunk már rengeteg félmaratont, az nekünk már nem jelent teljesíthetetlen fizikai akadályt, hanem inkább a szituáció és a hangulat miatt. Nagyon sokan voltak, rengeteg sportolótárs vett körül minket, és ez a sok pozitív inger elképesztően jó élménnyé tette az egészet. Igazán emlékezetes pillanat marad számunkra.
Közös szenvedély a nyeregben és a terepen
K: A futás mellett a kerékpár is egyre hangsúlyosabb szerepet kap az életedben. Ezt a vonalat hogyan fedezted fel magadnak?
V: A kerékpározás Lengyel Zsófi kapcsán jött be az életembe, általa ismertem meg Janit, a férjemet, aki a Kerékpáros Egyesület elnöke. (Szerkesztői megjegyzés: Lengyel Zsófia, kommunikációs szakember, látássérült paraspotoló, esélyegyenlőségi aktivista, a Székesfehérvári Érzékenyítő Program megálmodója, Adri az ő kerékpáros pilótája volt tandem kategóriában.) Így én is elkezdtem bringázni, és nagyon gyorsan megtetszett ez a világ. Most már országúton, terepen és gravelen is rendszeresen kerékpározunk. Ez is egy nagyon erős közös kapocs lett az életünkben, egy igazi összetartó erő. Egyáltalán nem bántam meg, hogy belekezdtem, sőt, elég komolyan is vettem a bringázást. Idén ugyan az egyetemi kötelezettségeim miatt egy kicsit kevesebb időm jutott rá, de a szenvedély megmaradt.
K: Hogyan néz ki egy ilyen közös edzés a gyakorlatban? Együtt futtok vagy tekertek, de mégis ott van mindkettőtökben az egészséges versenyszellem. Milyen a dinamika köztetek? Nem szoktátok elgáncsolni egymást?
V: Nem, elgáncsolni semmiképpen sem szoktuk egymást! Ha az egyikünk gyorsabban fut, mint a másik, akkor azért rászólunk a másikra, hogy most kicsit vegyen vissza a tempóból, mert ez így nem lesz jó. A hétköznapi, alapozó edzéseinken, amikor itt a városban futunk egy 10-15 kilométeres kört, általában az elején én szoktam kirobbanóbb lenni. Kifelé a városból én diktálom a tempót, a hétvégéken pedig, amikor több időnk van, hosszabb távokat iktatunk be. Hétvégén akár egy félmaratont vagy egy 30 kilométeres edzést is lefutunk terepen.
K: A terepfutásnak miben más a terhelése, mint az aszfaltnak?
V: Az edzésterhelés szempontjából a terepfutás szerintem sokkal jobb, ráadásul kíméli az ízületeket is. A talaj puhább, így kevesebb térdproblémát okoz, mint az aszfalton való folyamatos kopogás. Persze a lejtőzésekre figyelni kell, mert lefelé a futás vagy a túrázás megterhelheti a térdeket, amit a terepen mozgók pontosan tudnak. Mivel a talaj nem egyenes, és sokszor szűk ösvényeken haladunk, sokkal jobban kell fókuszálni minden egyes lépésre.
K: A futásaitok során a táv második felében ki veszi át az irányítást?
V: A futások első felében én vagyok a pörgősebb, de a féltáv után, hazafelé jövet mindig Jani veszi át a vezetést, és ő az, aki átlendít a holtpontokon és motivál engem. Ez engem egyáltalán nem zavar, sőt, nagyon jó érzés! Abszolút megvan köztünk az összhang, oda-vissza tudjuk egymást inspirálni. Én hajlamos vagyok arra a hibára, hogy túledzem magam, túl sokat szeretnék csinálni, és ez nem mindig jó. Ilyenkor nagyon jó, hogy ő ott van mögöttem: nemcsak biztonságérzetet ad, hanem vissza is fog egy kicsit. Rámutat arra, hogy most nyugalomra van szükség, a verseny másnapján inkább pihenjünk vagy végezzünk valami nagyon könnyű mozgást.
Elit licensz és versenyzés a férfiak mezőnyében
K: Akkor mondhatjuk, hogy a férjed képviseli a racionalitást, te pedig inkább az ösztönös, érzelmi oldalt hozod a kapcsolatba?
V: Igen, ez pontosan így van! Én sokkal emocionálisabb vagyok. Amit a szívemen érzek, azt azonnal csinálni akarom, menni akarok előre. De a jó eredményekhez bizony kell a józan ész és a megfontoltság is. Ez a két oldal együtt visz minket előre a sportban. Alapvetően amatőr sportolónak tartom magam, de kerékpárban elit licensszel rendelkezem.
K: Mit jelent pontosan az elit licensz a kerékpársportban?
V: A kerékpársportban több kategória létezik. Az elit licensz kiváltásával az ember elindulhat az országos bajnokságokon is. Ehhez természetesen érvényes sportorvosi engedély szükséges, valamint az, hogy egy leigazolt egyesület színeiben versenyezz. Ez nem azt jelenti, hogy nekem fizetnek a versenyzésért, hanem azt, hogy a hivatalos elit kategóriában tudok rajthoz állni. Sajnos a női mezőny még mindig nagyon kicsi a kerékpársportban, kevesen vagyunk, de a meglévő versenyzők rendkívül felkészültek. Komolyan oda kell tenni magunkat egy országos bajnokságon, egy kritériumversenyen vagy akár az egyetemi bajnokságon is, ahol két héttel ezelőtt indultam. Ott olyan riválisok is akadtak, akik egyetemi világbajnokságokon vettek részt országúton vagy mountain bike-ban. Nagyon jó szintre el lehet jutni, ha az ember beleteszi a kellő energiát, és van mögötte egy ésszerűen kidolgozott edzésterv, amit fegyelmezetten követ.
Aktív pihenés osztrák bércek között: nyaralás két versennyel
K: Nagyon aktív életet éltek. Felmerül a kérdés: szoktatok ti egyáltalán pihenni? Mit jelent nálatok a kikapcsolódás?
V: Ez egy vicces kérdés, mert mondhatnám azt is, hogy sehogy sem pihenünk, de azért természetesen szoktunk. Napközben elmegyünk 2-3 órára edzeni, utána pedig pihenünk: otthon elnyújtózunk, megnézünk egy jó filmet, elmegyünk moziba vagy színházba. Nekünk ez jelenti a teljes kikapcsolódást. Nemrég voltunk Ausztriában nyaralni, és a tíznapos út során két versenyt is beiktattunk. A két hétvégi verseny között pihentünk pár napot: az egyik egy 26 kilométeres terepfutó verseny volt, a másik pedig egy 93 kilométeres gravel kerékpárverseny.
K: És mit csináltatok a két verseny közötti pihenőnapokon?
V: A hétköznapokban az jelentette a pihenést, hogy könnyedebb túrákat tettünk, hegyi ösvényeken futottunk, kristálytiszta hegyi tavakban úsztunk, és kifeküdtünk a partra napozni. Számunkra ez az igazi feltöltődés. Nagyon hamar eltelt az idő, és fantasztikusan éreztük magunkat.
Tanítás, tanulás és a mindennapok logisztikája
K: Említetted az egyetemet is. Milyen tanulmányokat folytatsz jelenleg?
V: Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen tanulok, testnevelő tanári diplomát szerzek. Bár már tanítok, szeretném ezt a végzettséget hivatalosan is megszerezni. Ha minden a tervek szerint halad, januárban kézhez is kapom a diplomámat, úgyhogy most ez élvez prioritást az életemben.
K: Hogyan tudod összehangolni a tanulást, a tanítást, az edzősködést és a saját edzéseidet?
V: Délelőtt az iskolában tartok testnevelés órákat, majd délután a Bregyóban tartok edzéseket a gyerekeknek heti négy-öt alkalommal. Miután a gyerekek edzése véget ér, utána iktatom be a saját edzésemet. Így teljes az életem. Úgy érzem, a mozgás nélkül nem lennék önmagam. Szükségem van erre a mentális és fizikai kikapcsolódásra. Ha kevesebbet tudok edzeni a kelleténél, azt megérzi a közérzetem is. Ebben sokat segít a tudatosság, illetve a férjem támogatása is, aki figyelmeztet arra, hogy ne hajtsam túl magam.
A kilencévesen elültetett mag: az atlétikától a Bregyóig
K: Ez a hatalmas mozgásigény mindig is jelen volt az életedben? Gyerekként is ennyire aktív voltál?
V: Biztosan, mert amennyire visszaemlékszem, kilencéves koromban az akkori testnevelő tanárom indított el ezen az úton. Ő javasolta, hogy keressem fel az ARAK atlétikai klubot. Így kerültem oda sportolóként, és fantasztikus érzés, hogy sok évvel később már edzőként dolgozhatok ugyanitt. Gyerekként sem tudtam sokáig egy helyben ülni. Az órákon persze fegyelmezett voltam, de utána azonnal menni, csinálni akartam valamit. Mindig is gyakorlatias ember voltam.
K: Miért pont az atlétika lett a befutó? Más sportágakat nem próbáltál ki?
V: Nem, az atlétika nálam elsőre telitalálat volt. Egyáltalán nem szeretem a labdajátékokat, és a csapatsportok sem vonzottak túlságosan. Az atlétikában a váltófutás teljesen rendben van, azt szeretem, de alapvetően egyéni beállítottságú vagyok. A labdajátékokat sosem éreztem magamhoz közel állónak.
Belső hajtóerő és mentális átlendülés a holtpontokon
K: A maratonok, az ultramaratoni távok vagy az Ironman elképesztő belső erőt és kitartást igényelnek. Honnan meríted ezt az energiát?
V: Ezen én is sokat gondolkoztam már. Nehéz megmondani, hogy a motiváció inkább kívülről vagy belülről fakad-e. Szerintem nagyrészt belső indíttatásról van szó. Belülről merítem az erőt, egyszerűen van hozzá affinitásom, és szükségem van erre a fajta terhelésre. A hajtóerő nálam ösztönös, a tudatosság pedig a felkészülési folyamatban jelenik meg, amikor szisztematikusan felépítünk egy maratoni vagy terepfutó edzéstervet. A sportban nem jártas ismerősöknek vagy rokonoknak ezt nehéz elmagyarázni, de az edzőkollégák pontosan értik ezt a belső kényszert.
K: Biztosan vannak olyan holtpontok a versenyeken, amikor a test feladná. Neked mi a bevált trükköd a mentális átlendülésre?
V: Bármilyen versenyen előfordulhat holtpont. Ilyenkor a frissítés az első lépés: iszom egy keveset, megeszem egy zselét vagy szénhidrátgélt. Ezzel fizikai és mentális szinten is ki tudom zökkenteni magam a mélypontról. Másrészt fejben nagyon ott kell lenni. Olyankor egyedül vagy a pályán, és neked kell megoldanod a helyzetet. Végiggondolom, hogy visszaveszek egy kicsit a tempóból, de nem adom fel, mert tudom, hogy túl leszek rajta, és utána újra jobb lesz.
K: Nem fáradsz el fejben a mindennapi fokozott koncentrációtól?
V: De, néha eléggé. Ha nagyon fáradt vagyok, akkor nem végzek intenzív edzést. Megcsinálom az előírt kilométerszámot, de alacsonyabb pulzuson, robotüzemmódban futok, csak a flow-élményért és a mentális kikapcsolódásért. Hétköznap dolgozni, tanítani és edzést tartani nagyon felemelő, de ha hétvégén fáradtan érkezel egy versenyre, ott már nehezebb odafigyelni. Ilyenkor elengedem az időeredmény miatti görcsölést, és csak arra fókuszálok, hogy örömmel teljesítsem a távot.
A szenvedős győzelemtől a felemelő harmadik helyig
K: Melyik volt az eddigi legjobb és legrosszabb versenyélményed?
V: Szerencsére nagy bubukásaim vagy eséseim nem voltak. A legnehezebb élményem idén a Mátrában volt egy 160 kilométeres kerékpárversenyen. Bár megnyertem a versenyt és első lettem, szörnyen esett a szervezetemnek. Nem voltam kellően felkészülve erre a hatalmas távra, végig szenvedtem, és nem éreztem jól magam a nyeregben.
K: És mi volt a legpozitívabb élményed?
V: Ezzel szemben az Ultra-Trail Hungary (UTH) Visegrád és Szentendre közötti 29 kilométeres terepfutó versenye fantasztikus volt. Bár „csak” harmadik lettem, mégis az egyik legjobb versenyemként tartom számon. Az utolsó 5 kilométeren is volt még bennem erő, tudtam nyomni a tempót, és fejben is teljesen egyben voltam. Nem mindig a győzelem hozza a legnagyobb örömet, hanem az, ahogyan a teljesítményt megéled.
K: Miért döntöttél korábban az Ironman teljesítése mellett?
V: Az Ironmannél a külső környezet és az edzőtársak motivációja is nagyon sokat nyomott a latban. Az atlétika után valami egészen újat akartam kipróbálni. Nem a sebesség, hanem a tiszta teljesítmény, a táv leküzdése volt a cél. Új dolgokat akartam tanulni és tapasztalni magamról, és ez a kihívás tökéletesen alkalmas volt erre.
Csajosan a nyeregben: nőiesség a küzdelem közepette
K: Milyen nőként érvényesülni a mezőnyben, ahol gyakran férfiakkal versenyteljesítményben kell összemérned magad?
V: Sokszor nem egyszerű. A kerékpárversenyeken a nők és a férfiak gyakran együtt rajtolnak, mint például a Bakonyban rendezett Gravel OB-n is. Ott ugyanolyan kemény harcot kell vívni a mezőnyben, mint a férfiaknak. Ugyanakkor meg lehet őrizni a nőiességet. Egy kedves mosoly a frissítőállomáson vagy egy segítőkész gesztus sokat számít. A férfi versenyzők többsége nagyon intelligens és sportszerű, sokszor beállnak elénk a szélbe, és segítik a tempót. Ha pedig úgy hozza a helyzet, én is szívesen segítek nekik.
K: Hogyan figyelsz a nőiességedre a mindennapi kemény edzések mellett?
V: A sport magabiztosságot ad, ami nagyon jót tesz a női kisugárzásnak. Emellett figyelek a megjelenésemre is: a kerékpáros mez, a futópóló vagy a zokni színharmóniája fontos számomra. Még a bringámon lévő szelep is rózsaszín, amit a férjem szerelt fel nekem apró figyelmességként. Szeretem ezeket a csajos elemeket bevinni a sportba. A külső ápoltság mellett pedig a belső egyensúlyra is figyelek: rendszeresen járok masszőrhöz, és a mentális higiénét is nagyon fontosnak tartom.
Jövőbeli célok: Pisa maraton és a pedagógusi hivatás
K: Milyen célok lebegnek előtted a közeli és távolabbi jövőben?
V: Magánéleti téren természetesen szeretnénk majd családot alapítani a jövőben, de először szeretném befejezni az egyetemet januárban. A sportot a gyerekvállalás mellett is mindenképpen meg szeretnénk tartani az életünkben. A versenyek terén a következő nagy célom a Pisa Maraton lesz december 20-án, erre készülök gőzerővel idén.
K: Testnevelőként és edzőként mi az a legfontosabb útravaló, amit át szeretnél adni a gyerekeknek?
V: Elsősorban támogató hátteret szeretnék nyújtani nekik. Azt akarom, hogy tudják: a pálya szélén és az életben is bármikor számíthatnak rám. Nemcsak szakmailag, hanem emberileg is szeretnék hozzátenni az életükhöz, hogy 10-15 év múlva is jó szívvel emlékezzenek vissza rám. Edzésen gyakran mondom nekik: „Ha fáj is valami, vagy rosszul esik a terhelés, az nem tart örökké.” Meg kell tanulniuk átlendülni a nehézségeken, mert ez a képesség az élet minden területén a hasznukra válik majd.
