Saját sajtó, saját rádió, munkástanácsok és példátlan polgári önfegyelem jellemezte a fehérvári forradalmat. A történet azonban nem ért véget november 4-én: a város még hónapokig ellenállt, mielőtt a hatalom megpróbálta eltörölni 1956 emlékét.
Székesfehérvár 1956-os története jóval több volt a budapesti események vidéki visszhangjánál. A város néhány nap alatt saját politikai vezetést, független sajtót és rádiót szervezett, miközben igyekezett fenntartani a rendet.
A forradalom helyi történetéről ** dr. Demeter Zsófia történész** beszélt az ÖKK podcast 2026. október 22-i adásában, új könyve, a Székesfehérvár ANNO …’56 – Mítosz és amnézia között kapcsán.
A budapesti események híre október 23-án érte el Fehérvárt, ahol már korábban is erős társadalmi feszültség halmozódott fel. A fordulópont azonban másnap következett be.
Október 24-én a Szabó-palota előtt összegyűlt tömegre máig nem teljesen tisztázott körülmények között tüzet nyitottak. Hat ember vesztette életét. A tragédia után a város közhangulata radikálisan megváltozott, és egyre határozottabban fogalmazódott meg a szovjet csapatok kivonásának követelése.
A lövések pontos eredete ma sem minden részletében ismert. A szemtanúk eltérően emlékeztek arra, honnan érkezett a tűz, és a teljes képhez szükséges szovjet katonai források sem hozzáférhetők.
A történet egyik legérdekesebb fejezete éppen az, ami nem történt meg. Október 26-án a városháza előtt népgyűlést tartottak, majd megalakult a Nemzeti Bizottság. A város vezetésében újságírók, tanárok, munkások és más helyi szereplők vettek részt, miközben tudatosan igyekeztek elkerülni az önbíráskodást.
Dosztál Béla későbbi visszaemlékezése szerint a forradalom napjaiban Fehérváron egyetlen pofon sem csattant el, és egyetlen bolti kirakatot sem törtek be.
A Vadásztölténygyár, a Motorgyár és más üzemek dolgozói közben saját munkástanácsokat szerveztek. A forradalom helyi arca így nem elsősorban a káoszról, hanem az önszerveződésről szólt.
A város hamar felismerte, hogy saját nyilvánosság nélkül nincs valódi önrendelkezés. Október 26-án megjelent az Igazság, másnap pedig az Új Fehérvár. Fiatal újságírók és tapasztalt szerkesztők tudósítottak a város eseményeiről, közülük később többen börtönnel, szakmai ellehetetlenítéssel vagy egész életükre szóló megtorlással fizettek ezért.
Röper Magdolna például Zárdai Györgyi álnéven írt tudósításokat, majd a börtön után többé nem dolgozhatott hivatásos újságíróként. Skorka Károly, a Nemzeti Bizottság elnöke a megtorlás során börtönbe került, és ott halt meg.
Fehérvár egyik legkülönlegesebb 1956-os története a saját rádió megszervezése volt. A Motorgyár műszaki szakemberei egy postai rádiótelep berendezéseit felhasználva hozták létre a Vörösmarty Rádiót, amelyet október 30-án már a Szabad Kossuth Rádió is név szerint köszöntött.
A szerkesztőség kezdetben a városházán működött, később egy Petőfi utcai épületbe költözött. Az ablakokat matracokkal és vastag függönyökkel szigetelték, így alakították ki a rögtönzött stúdiót. Az adó nemcsak híreket közölt. Nyugati rádiókat figyelt, kulturális műsorokat sugárzott, és még a forradalmi zűrzavarban egymást kereső családtagoknak is segített.
November 4-én azonban a szovjet bevonulás véget vetett a működésének.
A történet különös fordulata, hogy néhány nappal később ugyanazon a néven, ugyanazzal a szignállal ismét megszólalt a rádió – csakhogy már a Kádár-rendszer emberei készítették az adást.
A szovjet katonai megszállás gyorsan megtörtént, a társadalmi ellenállás azonban nem tűnt el egyik napról a másikra. A fehérvári üzemek munkástanácsai még hónapokig működtek, és a sztrájk maradt az egyik legerősebb eszközük. A városban november 23-án néma felvonulást tartottak, december 7-én pedig a gyárak női dolgozói vonultak végig zöld fenyőágakkal a kezükben.
A bazilika altemplomának környéke eközben a gyász és az emlékezés helyévé vált. Gyertyákat gyújtottak, adományokat gyűjtöttek, és a forradalom áldozataira emlékeztek akkor is, amikor az új hatalom már igyekezett minden nyilvános ellenállást felszámolni.
A megtorlást később az emlékezet eltörlésének kísérlete követte. Demeter Zsófia ennek egyik különös példáját idézte fel. Az M7-es építésének idején Székesfehérvár határában egy tábla jelezte: Budapest 56. Ismeretlenek egy éjszaka kiegészítették a feliratot a kelet-közép-európai felkelésekre utalva: Berlin 53, Poznań 56, Budapest 56.
A hatalom nem egyszerűen letörölte a feliratot. Az egész táblát lecserélték, az újon pedig már ez állt: Budapest 57.
Talán kevés történet mutatja ennél jobban, hogyan próbálták 1956-ot kitörölni a hétköznapokból is.
Hetven évvel később éppen ezért különösen fontosak a még előkerülő fényképek, levelek és személyes történetek. Székesfehérvár 1956-ja ugyanis nemcsak a fegyverek és a megtorlás története, hanem annak emléke is, hogy egy város néhány nap alatt képes volt megszervezni saját nyilvánosságát, rendjét és szabadságát.
Fotó: A Szent István Király Múzeum blogja
Válaszaimhoz mesterséges intelligenciát használok, így azok tájékoztató jellegűek, esetenként pontatlanok vagy hiányosak lehetnek.
Vasutasként kezdte, ma nemzetközi HR-szervezetet vezet.
2026.10.06.12p
Mi köti össze a műtőasztalt, a sörédi tábort és a szicíliai táncparkettet? Egy székesfehérvári orvos, akinek az életében a kapcsol…
2026.10.24.15p
Jól szolgálni, de nem szolgálóvá válni.
2026.10.19.5p
Köszönet helyett kérés: maradjon következetes a zsűri.
2026.10.13.3p
Tízezer évvel ezelőtt a fűfélék háziasítása kényszerítette rá az emberiséget a férfiuralomra, ma viszont az algoritmusok és a term…
2026.10.10.9p
Hóviharban jött, 70 év átkát törte meg.
2026.10.10.2p
