Az emberiség olyan átalakulás közepén jár, amely nemcsak a technológiát, hanem a férfiak és nők viszonyát, a családot, a gyermeknevelést és a közösségek működését is átírja. Miközben ezekről többnyire ideológiai viták zajlanak, a háttérben jóval régebbi biológiai és társadalmi mechanizmusok dolgoznak.
Erről beszélt Hámori Barba podcasjtében az Én Kék Zónámban Dávid-Barrett Tamás evolúciós viselkedéskutató, az Oxfordi Egyetem oktatója, A patriarchátus természetrajza című könyv szerzője.
Kutatásainak egyik kiinduló kérdése az volt: miért jelennek meg státuszhierarchiák szinte minden emberi közösségben?
A számítógépes modellek szerint a munkamegosztás és az eltérő képességek természetes módon hoznak létre rangsorokat. Ha valaki valamiben jobb, nő a státusza, a magasabb pozíciójú emberek pedig egyre inkább egymással alakítanak ki kapcsolatokat.
Ez egy ideig segítheti a csoport működését. A probléma akkor kezdődik, amikor a hierarchia megmerevedik, és az elit társadalmilag elszakad a többiektől. Ilyenkor az együttműködés és a bizalom is meggyengülhet.
Miért különleges a férfiak és nők közötti hierarchia?
Az etnikai, osztály- vagy kasztalapú társadalmi különbségek gyakran térben is elkülönülnek. Külön városrészek, közösségek és kapcsolati hálók alakulnak ki. A férfiak és nők közötti egyenlőtlenség viszont nem működhet így.
A két nem családokat és párkapcsolatokat hoz létre, ezért a hierarchia nem két elkülönülő társadalmi csoport között, hanem a legszorosabb emberi kapcsolatokon belül jelenik meg. Ez teszi a nemek közötti hatalmi viszonyokat társadalmi szempontból különlegessé.
A földműveléssel valami alapvetően megváltozott
Dávid-Barrett szerint a férfidominancia nem az emberiség eredeti, változatlan állapota. A vadászó-gyűjtögető közösségekben létezett munkamegosztás férfiak és nők között, ez azonban önmagában még nem jelentett merev hatalmi hierarchiát. A fordulat körülbelül tízezer évvel ezelőtt következett be.
A Föld éghajlata stabilabbá vált, így először lett értelme hosszabb távra tervezni, földet művelni, állatokat tartani és felhalmozni a termést.
Megjelent a felhalmozható vagyon. A búza, a rozs, a rizs és a kukorica termesztése, valamint az állattartás már olyan javakat teremtett, amelyeket meg kellett védeni – vagy éppen el lehetett rabolni. Ezzel a fizikai erő és a fegyveres védelem jelentősége hirtelen megnőtt.
Krokodilok, bálnák és a férfiak feláldozhatósága
A hagyományos közösségekben a férfiak általában azokat a feladatokat vállalták, amelyekhez nagyobb fizikai erő és különösen magas kockázat társult. Dávid-Barrett olyan antropológiai példákat említ, mint az éjszakai krokodilvadászat vagy a nyílt tengeri bálnavadászat.
Egy ilyen közösség női vezetője a kutató kérdésére, hogy miért nem jártak a nők bálnára vadászni, egyszerűen azt válaszolta: „Ki az a hülye, aki kimegy?”
A mögöttes evolúciós logika szerint a férfiak elvesztése kisebb veszélyt jelentett egy közösség reprodukciójára, ezért a legveszélyesebb feladatok nagyobb arányban jutottak nekik.
A földművelés után azonban már nem csak vadászatról volt szó. A gabona, az állatállomány és a terület védelme állandó fegyveres konfliktus lehetőségét hozta létre.
A fizikai fölény így gazdasági és politikai hatalommá alakult. A kutató szerint hasonló patriarchális rendszerek legalább tizenegy, egymástól független helyen alakultak ki a világban.
Van azonban kivétel is: az ausztrál őslakos közösségek egy részében földművelés nélkül is erősen patriarchális rendszerek jöttek létre, amit ez az elmélet önmagában nem magyaráz meg.
A patriarchátusnak a férfiak többsége sem feltétlenül nyertese
A patriarchátusról gyakran úgy beszélünk, mintha az minden férfi számára előnyös rendszer lenne. Dávid-Barrett értelmezése szerint ez félrevezető.
A hierarchia elsősorban egy szűk, jellemzően férfi elitnek kedvezett, miközben az alsóbb rétegek férfijaira jutott a háború, a veszélyes munka és a feláldozhatóság terhe. Ebben a megközelítésben a patriarchális társadalom nem egyszerűen férfiak és nők konfliktusa, hanem vertikális hatalmi rendszer.
A vallási szabályok pedig többnyire nem létrehozták, hanem később szentesítették a már kialakult gazdasági és társadalmi rendet.
Egy társadalom, ahol a nők birtokolnak mindent
Hogy a patriarchátus nem az egyetlen lehetséges emberi berendezkedés, arra érdekes ellenpélda a Délnyugat-Kínában élő Mosuo közösség.
Náluk a házak, földek és vagyontárgyak női ágon öröklődnek, a családok központját pedig az anyai rokonság alkotja. Érdekesség, hogy a hagyományos munkamegosztás ettől még sok tekintetben ismerős: a férfiak állatokat őriznek, vadásznak és eszközöket készítenek, a nők pedig a háztartásban dolgoznak. A hatalmi és tulajdoni rendszer azonban fordított.
A hagyományos házasság helyett úgynevezett „sétáló házasságok” működnek. A férfi éjszakára felkeresheti partnerét, reggel azonban visszatér saját anyai családjához. A gyermekek nevelését elsősorban az anya rokonsága biztosítja.
A szegénység visszaszorulása és a női önrendelkezés
A kutató hangsúlyozza, hogy az ilyen társadalmi folyamatok leírását el kell választani attól, hogy személyesen mit tartunk kívánatosnak. Szerinte az emberiség egyik legnagyobb történelmi eredménye az abszolút szegénység drámai visszaszorítása.
A 19. század elején az emberiség túlnyomó része még olyan körülmények között élt, ahol egyetlen rossz termés vagy természeti katasztrófa éhínséget okozhatott. Ma ennek aránya töredékére csökkent. Ebben a technológiai fejlődés mellett kulcsszerepet játszott a gyerekszám csökkenése és a nők reprodukció feletti kontrolljának erősödése.
A fogamzásgátlás, az önálló kereset és az oktatás egymást erősítő folyamatot indított el.
Az ipari forradalom repesztette meg a régi rendszert
A mezőgazdasági társadalmakban a fizikai erőnek nagy gazdasági jelentősége volt. A nehézeke például tovább növelte a férfi munkaerő szerepét.
Az ipari forradalom viszont új helyzetet teremtett. A gyári munkában egyre kevésbé számított a testi erő, a nők pedig saját fizetéshez juthattak.
Dávid-Barrett három egymást erősítő folyamatot emel ki: a nők gazdasági önállósodását, a reprodukció feletti kontroll megszerzését; a gyerekszám gyors csökkenését.
Kevesebb gyermek mellett több erőforrás jutott az oktatásra, a nők pedig hosszabb ideig maradhattak a munkaerőpiacon. A patriarchátus ettől még nem tűnt el. Inkább egy több generáción át tartó átalakulás kezdődött.
Eltűnnek a nagycsaládok
Ennek az átalakulásnak azonban van egy kevésbé látványos következménye is: összezsugorodnak a rokonsági hálózatok. Az emberi közösségek történelmük nagy részében kiterjedt családi hálókra támaszkodtak.
Dávid-Barrett ezt a hagyományos kaláka példájával érzékelteti. Ha egy családban generációnként öt gyermek érte meg a felnőttkort, néhány generáció alatt hatalmas rokonság jött létre: egy építkezéshez akár 176 rokont és azok párjait lehetett mozgósítani.
Két gyermeknél ugyanez a hálózat már töredékére zsugorodik, egygyermekes családoknál pedig az oldalági rokonság szinte eltűnik.
A városiasodás és a migráció tovább gyorsítja ezt a folyamatot. A családi biztonsági hálót egyre inkább választott baráti kapcsolatoknak kellene átvenniük.
De lehet-e barátokból valódi közösséget építeni? A kutató szerint ennek egyik akadálya a modern piacgazdaság logikája. A hagyományos közösségekben nem számolták folyamatosan, ki mennyit adott a másiknak. A segítség alapja az volt, hogy mindenki hozzájárul, amikor tud, és akkor kap, amikor szüksége van rá.
A piaci kapcsolat viszont pontos elszámolásra épül. Dávid-Barrett szerint valódi közösségek ott alakulnak ki, ahol képesek vagyunk időnként kilépni ebből a tranzakciós logikából.
Ilyen példának tartja a spontán közösségeket, amelyek a Covid idején jöttek létre, a Burning Man ajándékalapú kultúráját vagy digitális térben a Wikipédiát, amelyet önkéntesek építenek ellenszolgáltatás nélkül.
Mi lesz a párkapcsolatokkal?
A hagyományos házasság intézménye is átalakul.
Megjelentek a lazább, többpartneres kapcsolati formák és a poliamória különböző változatai. Dávid-Barrett szerint ezek bizonyos elemei antropológiai szempontból nem feltétlenül annyira újak, mint gondolnánk. Egyes amazóniai vadászó-gyűjtögető közösségekben például ismert a megosztott apaság: több férfit is a gyermek apjaként kezelhetnek, akik egyaránt részt vesznek a gondoskodásban.
Ehhez kapcsolja a kutató az általa hatodik hullámú feminizmusnak nevezett irányt is, amelyben a lényeg már nem a férfi és női szerepek közötti harc, hanem az, hogy egyik nemnek se kelljen előre meghatározott társadalmi minták szerint élnie.
Zombi hangyák a hírfolyamban
Miközben a régi társadalmi kapcsolatok fellazulnak, egy új szereplő lépett közéjük: a digitális technológia. Dávid-Barrett a közösségi média működését a zombi hangyát megtámadó parazita gombához hasonlítja.
A gomba átveszi a rovar viselkedése feletti kontrollt, és saját terjedésére használja fel. Hasonló helyzet áll elő akkor, amikor valaki csak néhány percre nyitja meg a TikTokot vagy az Instagramot, majd negyven perccel később veszi észre, hogy még mindig görget.
A cél nem feltétlenül egyezik a felhasználó érdekével: az algoritmus számára a figyelem megtartása az érték. A kutató szerint ez különösen a fiataloknál járhat súlyos társadalmi következményekkel.
Mi történik, ha a barát helyére mesterséges intelligencia kerül?
A technológia ugyanakkor rendkívüli lehetőségeket is teremthet. Dávid-Barrett kutatócsoportja például olyan globális társadalmi modellt fejleszt, amelyben szintetikus emberekkel lehet különböző kultúrákról és társadalmakról beszélgetni több tucat nyelven.
A mesterséges intelligencia azonban az emberi kapcsolatokban új problémát hozhat létre. Ha valaki személyes nehézségeit már nem baráttal, hanem egy chatbottal beszéli meg, azzal a gép olyan funkciót vesz át, amely évezredeken át a barátság egyik legerősebb kötőanyaga volt.
A problémák megosztása, a panaszkodás, a közös gondolkodás és a segítségkérés nem mellékterméke a barátságnak, hanem egyik építőeleme. Ha ezt kiszervezzük egy mesterséges intelligenciának, gyengülhetnek azok az emberi kapcsolatok, amelyekre a családi hálók eltűnése után egyre nagyobb szükségünk lenne.
Az AI valódi veszélye talán nem a gépek lázadása
A mesterséges intelligencia katonai felhasználása már most is komoly kérdéseket vet fel. Az autonóm drónok és fegyverrendszerek egyre nagyobb szerepet kapnak a háborúkban, miközben a szellemi munka automatizálása éppen ellenkező irányba hat: egyre kevésbé számít, milyen biológiai nemű ember végzi a munkát.
Dávid-Barrett ugyanakkor kritikus az AI körül kialakult apokaliptikus narratívákkal szemben is. Szerinte a technológiai vállalatoknak üzleti érdekük is fűződhet ahhoz, hogy saját rendszereiket rendkívül hatalmasnak és potenciálisan veszélyesnek mutassák be.
A fontosabb kérdés szerinte nem az, hogy a mesterséges intelligencia egyszer csak „fellázad-e”. Hanem az, hogy az ember képes lesz-e még követni és ellenőrizni azt a tudást, amelyet gépi rendszerek állítanak elő.
Ha az algoritmusok gyorsabban találnak új matematikai, fizikai vagy társadalmi összefüggéseket, mint ahogy az ember ezeket ellenőrizni képes, a tudomány feletti kontroll kérdése teljesen új jelentést kap.
És közben egy vadászgép tart felénk
A technológiai félelmek közepette hajlamosak vagyunk megfeledkezni egy ennél alapvetőbb problémáról. Dávid-Barrett szerint az emberiség legnagyobb egzisztenciális kockázata nem önmagában a mesterséges intelligencia, és nem is közvetlenül a klímaváltozás.
Hanem a bioszféra összeomlása. A klíma fizikai rendszer, amelynek alapvető folyamatait értjük. Az élővilág hálózata ezzel szemben olyan összetett, hogy egyes fajok eltűnésének hosszú távú következményeit gyakran nem tudjuk előre jelezni.
A kutató ezt egy egyszerű képpel érzékelteti. Ha Ferihegyről elindul felénk egy szúnyog, nem ijedünk meg: lassan közeledik. Ha ugyanonnan egy vadászgép tart felénk teljes sebességgel, az már egészen más helyzet.
A korábbi kihalási hullámok a hasonlatban szúnyogok voltak. A mostani folyamat egy vadászgép.
És talán itt ér össze az egész történet. A földművelés létrehozta a felhalmozható vagyont és a merevebb hierarchiákat. Az ipari forradalom meggyengítette ezeket. A családi hálózatok közben összezsugorodtak, a baráti közösségeknek pedig egyre nagyobb szerepet kellene átvenniük – éppen akkor, amikor a digitális technológia a figyelmünk és kapcsolataink egyre nagyobb részét közvetíti.
A következő civilizációs korszak nagy kérdése ezért talán nem az, hogy férfiak vagy nők kerülnek-e fölénybe, és még csak nem is az, hogy az ember vagy a mesterséges intelligencia lesz-e az erősebb.
Hanem az, hogy képesek leszünk-e új közösségi formákat létrehozni egy olyan világban, ahol a régi társadalmi struktúrák már szétesőben vannak, az újak pedig még nem születtek meg.
