Három tó egy helyett? A Balaton jövője már nem a centiméterekről szól

A Balatonról a legtöbb ember fejében ugyanaz a kép él: egyetlen hosszú, kék víztükör, amely Keszthelytől Kenesééig nyúlik. Kevesen gondolnak arra, hogy ez a forma nem állandó. Egy sekély tó partvonala nagyon érzékenyen követi a vízszintet. Ha a víz néhány centimétert apad, az még csak bosszúság a strandolóknak. Ha két métert, akkor már a tó alakja változik meg.

Pontosan ezt a helyzetet modellezték a kutatók. Fülöp Bence vízépítő mérnök egy tihanyi természetvédelmi konferencián mutatta be a tó vízszintjét vizsgáló modelleket. Az Infostart és a Veol beszámolói szerint az eredmény egy szokatlan képet rajzol fel: egy kedvezőtlen klímaforgatókönyvben, tartósan nagyon alacsony vízállás mellett és vízpótlás nélkül a Balaton a század utolsó harmadában három nagyobb, egymástól elkülönülő nyílt vízfelületre húzódhat vissza.

Mit jelent a mínusz két méter?

A modell kulcsszáma a mínusz 2 méteres vízállás. Ilyenkor azok a területek, ahol a víz még 1 méternél mélyebb, és így nyílt vízként megmaradhatnak, már nem alkotnának összefüggő felületet. Három nagyobb medencerészben maradnának meg, köztük sekélyebb, egyre inkább a mederhez simuló sávokkal.

Érdemes pontosan látni, mi ez és mi nem. Valószínűségi modellezésről van szó, egy meghatározott, kedvezőtlen klímaforgatókönyv alapján. Nem azt állítja, hogy a Balaton biztosan így fog kinézni, hanem azt mutatja meg, merre tarthat a tó vízmérlege, ha a feltételek rosszul alakulnak, és semmi nem ellensúlyozza őket.

A következtetés a feltételes mód ellenére is súlyos. Fülöp Bence ismertetése szerint a Balaton mai kiterjedése a század vége felé már csak jelentős, végül tartósan működő vízpótlással tartható fenn. Ez akkor is jelentős váltás lenne, ha a legrosszabb forgatókönyv nem valósul meg. A mai tó nem magától fennmaradó, adott állapot lenne, hanem olyan rendszer, amelyet folyamatosan kívülről kell táplálni.

A modell egy másik következtetése legalább ennyire fontos: a vízszint ingadozása vízpótlás mellett sem tüntethető el. A Balaton tehát nem lesz kézi vezérlésű medence. Ha a tápláló víz kívülről érkezik, a tó akkor is a csapadék, a párolgás és a hőség szeszélyeit követi.

Egy nyár, amely ízelítőt adott

Hogy ezek nem csupán elméleti számok, azt a 2026-os nyár is megmutatta. A Balaton vízszintje június közepe és augusztus 27. között 34 centimétert apadt. Tihanyban eközben a Belső-tó vize is erősen visszahúzódott: hatalmas mederrészek kerültek a felszínre, és tömeges halpusztulást is regisztráltak.

A kis tihanyi tó nem a Balaton kicsinyített mása. Állapotából nem lehet közvetlen következtetéseket levonni a nagy tó jövőjére, és ezt a szakemberek is hangsúlyozzák. Annyit azonban megmutatott, hogyan néz ki a gyakorlatban a tartós aszály és vízhiány: a víz visszahúzódik, kopár iszap marad utána, és a vízben élő élőlények számára elfogy a tér.

A cél már nem a tökéletes vízszint

Évtizedek óta arról szólt a balatoni vita, hogy melyik az ideális vízszint, és hogyan lehet azt tartani. Fülöp Bence előadása más irányba vitte a kérdést. Szerinte nem a ma ideálisnak tartott vízszint megőrzésére kell berendezkedni, hanem a változásokhoz való alkalmazkodás képességét kell növelni.

A különbség elsőre árnyalatnyinak tűnik, valójában alapvető. Az egyik megközelítés azt kérdezi, hogyan tartsuk meg a tavat olyannak, amilyennek megszoktuk. A másik azt, hogyan éljünk együtt egy olyan tóval, amelyik változni fog. A mérnök szerint ehhez nem elegendőek a műszaki megoldások: a gyorsuló felmelegedéshez és a változó vízháztartáshoz a természet megőrzésével és természetalapú megoldásokkal is alkalmazkodni kell.

Ebben a gondolatmenetben a part ugyanannyira számít, mint a víz. Fülöp arra is figyelmeztetett, hogy a zöldterületek a beépítések miatt fogynak, a beruházások és a területhasználat pedig felerősíthetik a már zajló folyamatokat. A klímaváltozás tehát a tó körüli döntésekkel együtt hat.

Ezer négyzetméter nádas egyetlen markolóval

A part pusztulásának egyik legfrissebb példáját a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság tájegységvezetője, Erdős Sarolta ismertette. Balatonberényben egy lakópark előtti mederrészen szárazföldi markológéppel irtottak ki védett nádast.

A munkagép kezelője mintegy ezer négyzetméteren gyakorlatilag legyalulta a növényzetet. Országos védettséget élvező, Natura 2000-es területről, a legmagasabb ökológiai minősítésű nádasról van szó. A tájegységvezető szerint a beavatkozás a terület teljes életközösségét megsemmisítette, a benne élő védett állatokkal együtt.

A gépkezelőt lakossági bejelentés után érték tetten. Engedélye nem volt, megbízója ismeretlen. A feltételezések szerint a megbízó közvetlen strandterülethez akart jutni, holott a közelben van strand.

A természetvédelmi őrök kimentettek egy mocsári teknőst, amely vélhetően a munkálatok során sérült meg. Ez Magyarország egyetlen őshonos teknősfaja. A gyökerestől kitépett nádszálakban a szintén védett nádi állaspók egyedeit is megtalálták. Egy nádas tehát nem csak a part zöld szegélye: élőhely, amelyben jól láthatóan sok faj él egymás mellett.

Erdős Sarolta három éve tájegységvezető a Balaton déli részén. Elmondása szerint azóta ilyen jelentős, első osztályú nádast érintő irtás nem történt a területén, két nagyobb és több kisebb viszont igen. Az ügyben rendőrségi nyomozás indult.

Két lépték, ugyanaz a tó

A két történet első ránézésre nagyon különböző léptékű. Az egyik évtizedekre előre tekintő klímamodell, amely a tó egész alakját érinti. A másik egyetlen markológép és ezer négyzetméternyi nád esete. Mégis ugyanarra mutatnak: a Balaton jövőjét nemcsak az időjárás alakítja, hanem az is, mennyi mozgástere marad a tónak a változáshoz.

A modell szerint vízpótlással fenntartható a tó mai kiterjedése, de az ingadozás megmarad. Ilyen helyzetben a nádas, a zöld part és a beépítetlen területek nem díszletek, hanem az alkalmazkodás eszközei. A „három Balaton” képe ezért inkább kérdés, mint jóslat: mennyire marad rugalmas a tó és a környezete, amikor a megszokott vízszint már nem garantálható.