Lula kontra Bolsonaro – generációk és dinasztiák harca
A választási küzdelem két különböző politikai hagyomány összecsapása. Az egyik oldalon a 80 éves Luiz Inácio Lula da Silva áll, a Munkáspárt alapítója és a katonai diktatúra utáni Brazília meghatározó baloldali politikusa. Történelmi súlya vitathatatlan, ugyanakkor hosszú politikai pályája miatt sokak számára már ő is a régi elit része.
A másik oldalt a Bolsonaro-család képviseli. Jair Bolsonaro nem indulhat, helyét legidősebb fia, Flávio Bolsonaro vette át, aki a Liberális Párt jelöltjeként próbálja egyben tartani apja radikális jobboldali szavazótáborát.
A beszélgetés szerint a Bolsonaro-klán politikai működése egyszerre emlékeztet családi vállalkozásra és brazil szappanoperára. Jair Bolsonaro fiai közül többen aktív politikai szereplők, Michelle Bolsonaro pedig saját politikai ambíciókkal rendelkezik. A család körül az elmúlt években több nyomozás, ítélet és belső konfliktus is kialakult.
A történetnek magyar vonatkozása is van: brazil oknyomozó újságírók tárták fel, hogy Jair Bolsonaro az útlevelének bevonása után két éjszakát töltött a magyar nagykövetségen.
Miért olyan nehéz Brazíliát kormányozni?
A brazil elnök hatalma első pillantásra erősnek tűnik, valójában azonban rendkívül széttagolt parlamenttel kell együttműködnie. A kongresszusban számos párt ül, ezért egyetlen elnök sem számíthat automatikus többségre.
Itt válik kulcsszereplővé a centrão, amelyet a brazil politikai köznyelv gyakran egyszerűen „mocsárként” ír le. Ez nem hagyományos ideológiai blokk, hanem olyan informális párt- és képviselői hálózat, amely elsősorban forrásokért, pozíciókért és választókerületi előnyökért cserébe támogatja az aktuális kormányt.
A mindenkori elnöknek tehát folyamatosan alkudoznia kell. A rendszer működését jól példázta Dilma Rousseff 2016-os bukása is, amikor Michel Temer alelnök került az elnöki székbe.
A lulizmus: nagyvállalatok és szociális programok egyszerre
Lula politikai erejének gyökerei a 2000-es évek gazdasági fellendüléséig nyúlnak vissza. A magas nyersanyagárak lehetővé tették egy sajátos modell kialakítását, amelyet gyakran lulizmusként emlegetnek.
A kormány egyszerre támogatta a hazai nagyvállalatokat és bővítette a szociális újraelosztást. Az állami fejlesztési bank segítségével brazil cégeket igyekeztek nemzetközi szereplővé tenni. Ennek egyik legismertebb példája a JBS, amely egy kis hentesüzletből a világ egyik legnagyobb húsipari vállalatává nőtt.
A másik pillért a Bolsa Família jelentette. A szegény családok pénzügyi támogatást kaptak, ha gyermekeik rendszeresen jártak iskolába és teljesítették az előírt egészségügyi feltételeket. A program egyszerre szolgált az azonnali szegénység enyhítésére és a hosszabb távú társadalmi mobilitás támogatására.
A forrásban idézett adatok szerint 2003 és 2011 között harmincmillióról tízmillióra csökkent a szélsőséges szegénységben élők száma.
A rendszer megingása és Bolsonaro felemelkedése
A modell azonban erősen függött a kedvező nemzetközi nyersanyagpiaci környezettől. Amikor a konjunktúra gyengült, a költségvetési mozgástér is beszűkült. A társadalmi elégedetlenség 2013-ban országos tüntetésekben tört felszínre.
Erre érkezett a Lava Jato, azaz az Autómosó-hadművelet néven ismert korrupciós nyomozássorozat. A vizsgálatok nemcsak a Munkáspártot és a Petrobras állami olajcéget, hanem az üzleti elit és az ellenzéki politikai világ több szereplőjét is elérték.
A hagyományos pártok hitelessége súlyosan sérült, és ebben a politikai vákuumban tudott 2018-ban felemelkedni Jair Bolsonaro, aki kívülállóként és keménykezű rendpárti politikusként pozicionálta magát.
A közbiztonság lett a jobboldal legerősebb fegyvere
A mai brazil politikában a bűnözéstől való félelem az egyik legerősebb választói motiváció. A Bolsonaro-tábor kemény fegyveres fellépést sürget a bűnszervezetek ellen, míg a baloldal nagyobb hangsúlyt helyez a bűnözés társadalmi és szociális okaira.
A helyzetet bonyolítja a milíciák szerepe. Ezek részben volt vagy aktív rendőrökből és katonákból kialakult félkatonai csoportok, amelyek egyes városrészekben saját gazdasági és hatalmi rendszert építettek ki, miközben védelmi pénzt szednek és illegális üzletekben is részt vesznek.
A bűnözés kérdése mára külpolitikai eszközzé is vált. A jobboldal az amerikai terrorellenes és kábítószer-ellenes politikával keres közös nevezőt, Lula viszont az amerikai beavatkozás lehetőségét Brazília szuverenitására leselkedő veszélyként kezeli.
Monroe-ból „Donroe”
Az Egyesült Államok latin-amerikai jelenléte természetesen nem új jelenség. Az 1823-as Monroe-doktrína eredetileg az európai hatalmak visszatérését próbálta megakadályozni a nyugati féltekén, később azonban az amerikai befolyási politika ideológiai alapjává vált.
A 20. század során Washington számos alkalommal avatkozott be a térség politikájába. Guatemalában 1954-ben a földreformot végrehajtó kormány ellen lépett fel, Chilében 1973-ban az Egyesült Államok szerepet játszott Salvador Allende rendszerének destabilizálásában, Nicaraguában pedig a Reagan-kormányzat a kontrákat támogatta.
Donald Trump latin-amerikai politikájára emiatt ragadt rá a sajtóban a „Donroe-doktrína” elnevezés. A régi geopolitikai logika új eszközökkel tér vissza: katonai beavatkozás mellett vagy helyett vámok, pénzügyi nyomás és politikai szövetségek kerülnek előtérbe.
A Partizán elemzése szerint ennek egyik látványos példája a brazil árukra kivetett magas amerikai vám volt, amely egyben politikai nyomást is jelentett Lula kormányára.
Kína közben egészen más módszert választ
Washington számára azért is nehezebb ma a latin-amerikai dominancia fenntartása, mert megjelent egy gazdaságilag rendkívül erős rivális: Kína. Peking jelentős összegeket fektet Brazíliába, miközben Kína a brazil szója, vasérc és más nyersanyagok egyik legfontosabb vásárlója. Az elektromosautó-gyártásban a BYD és a Great Wall Motors is komoly brazíliai tervekkel rendelkezik.
Ez Brazíliának valódi mozgásteret biztosít. Ha az Egyesült Államok kereskedelmi korlátozásokat vezet be, bizonyos termékek számára alternatív piacot jelenthet Kína. A kapcsolat stratégiai jelentőségét tovább növeli Brazília hatalmas ritkaföldfém-készlete, amely kulcsfontosságú a modern elektronika, a hadiipar és a zöldtechnológiák számára.
Az egyik legambiciózusabb elképzelés egy több ezer kilométeres transzkontinentális vasút, amely Brazíliát a perui Csendes-óceáni kikötőkkel kapcsolná össze. Egy ilyen útvonal jelentősen lerövidíthetné a brazil nyersanyagok ázsiai piacokra jutását.
Brazília valójában nem akar választani
Lula külpolitikájának egyik központi gondolata éppen az, hogy Brazíliának ne kelljen eldöntenie: Washington vagy Peking.
Az ország a BRICS-együttműködés erősítésével és többirányú gazdasági kapcsolatok fenntartásával próbál nagyobb mozgásteret szerezni. A cél nem feltétlenül az Egyesült Államokkal való szakítás, hanem annak elkerülése, hogy Brazília ismét kizárólag egyetlen nagyhatalom gazdasági és politikai hátországává váljon.
A Bolsonaro-féle jobboldal ennél lényegesen szorosabb amerikai együttműködést képvisel, különösen biztonságpolitikai kérdésekben. A megosztottság még a brazil futball legendái között is megjelenik: a 2002-es világbajnok csapat egyes tagjai Lula, mások Bolsonaro politikai táborával vállaltak közösséget.
Mindez jól mutatja, mennyire mélyen szeli ketté az országot a vita.
A brazil választás ezért nem egyszerűen arról dönt, ki ül majd az elnöki palotában. Arról is szól, milyen helyet akar magának Latin-Amerika legnagyobb országa egy olyan világban, ahol Washington és Peking egyre keményebben versenyez a gazdasági és politikai befolyásért.
