Róma a carbonarán túl - egy podcast, amit mindig jó hallgatni

2026. 10. 25. 19:55
Olvasási idő: 5 perc
Cikkfelolvasó

Piacok, zsidó-római fogások, különleges pizzák, kevéssé ismert borok és egy fagylaltozó, ahol még tölcsért sem adnak. A Destination Eat and Drink legutóbbi római epizódja ismét megmutatta, miért lehet újra és újra felfedezni az olasz fővárost.

Róma történelmi látképe a Fórum romjaival és a Victor Emmanuel II emlékművel.

A Destination Eat and Drink régóta az egyik kedvenc gasztronómiai podcastem, ezért a 2026. október 16-i epizódot sem hagytam ki. Ezúttal Katie Parla szakíró és sommelier mesélt Rómáról, ahol több mint húsz éve él, és amelynek gasztronómiáját nem néhány ikonikus tésztaételként, hanem történelmi, társadalmi és kulturális rétegek egész soraként mutatja meg.

Ez azért különösen érdekes, mert Rómáról hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy már ismerjük. Carbonara, cacio e pepe, amatriciana, pizza, gelato – a kötelező kör gyorsan összeáll. Pedig a város konyhája ennél sokkal izgalmasabb.

Róma, ahol a történelem is ott van a tányéron

A római gasztronómia egyik legérdekesebb rétege a cucina ebraica romanesca, vagyis a római zsidó konyha. A több mint három évszázadon át fennálló gettó szegénysége és korlátozásai olyan fogásokat és technikákat alakítottak ki, amelyek ma már a város kulináris örökségéhez tartoznak.

Róma történelmi látképe a Fórum romjaival és a Victor Emmanuel II emlékművel. – 2. kép

Ennek talán legismertebb példája a carciofi alla giudia, a magas hőfokon ropogósra sütött articsóka. Nekem ez egyébként is azok közé a római fogások közé tartozik, amelyeket érdemes legalább egyszer megkóstolni, mert tökéletesen mutatja, hogyan lesz néhány egyszerű alapanyagból karakteres helyi étel.

A környéken ma hagyományos kóser trattoriák, pékségek és gyorsabb utcai étkezők működnek egymás mellett. A Forno Boccione híres ricottás-meggyes süteménye pedig már önmagában jó indok arra, hogy az ember letérjen egy kicsit a megszokott turistautakról.

Róma nem csak olasz

A podcast egyik legérdekesebb része számomra az volt, amikor Parla a város multikulturális oldaláról beszélt. A Termini közelében fekvő Esquilino ma Róma egyik legsokszínűbb negyede. A Nuovo Mercato Esquilino piacán román hentesek, halal húsboltok, dél-ázsiai fűszerárusok és hagyományos olasz standok működnek egymás mellett, a környéken pedig Srí Lanka-i étkezdéktől a kínai hot potig szinte minden megtalálható.

Hasonlóan érdekes a Vatikán közelében lévő Trionfale piac, amely első pillantásra turistás helynek tűnhetne, valójában azonban nagyon erős helyi karaktere van. A dél-olasz és filippínó közösségek miatt a tradicionális olasz alapanyagok mellett egészen más konyhák hozzávalói is megjelennek a standokon.

Pont az ilyen helyek miatt szeretem az olasz városokat: néhány utcával arrébb már teljesen más arcukat mutatják.

Pizza Rómában: sokkal több mint egy kerek tészta

A római pizza külön fejezetet érdemel, mert valójában nem is egyetlen műfajról beszélünk. Van a hosszú lapátokon sütött pizza alla pala, a tepsis pizza in teglia, az apró leveles tésztás pizzette di sfoglia, este pedig megérkezik a saját személyes kedvenceim közé tartozó pizza tonda: az egészen vékony, roppanós római pizza, amely szinte az ellentéte a levegős, vastag peremű nápolyi változatnak.

És ott van a pinsa is, amelyet sok helyen ősi római ételként reklámoznak. A romantikus történettel azonban van egy kis probléma: a modern pinsa valójában 2001-ben levédett fejlesztés. Ettől persze még lehet nagyon finom, csak Julius Caesar valószínűleg nem ezt rendelte vacsorára.

A borvidék, amelyről kevesebbet beszélünk

Lazio borai ritkán kapják meg ugyanazt a figyelmet, mint Toszkána híres tételei, pedig Róma környékén számos izgalmas őshonos szőlőfajta terem. A Procanico, a Cesanese vagy a Nero Buono neve talán kevésbé ismerős, de éppen ez teszi őket érdekessé. Parla szerint ráadásul sok esetben kifejezetten jó ár-érték arányú borokról van szó.

A podcast egyik legkedvesebb részlete egy egyszerű helyi szokás volt: vörösborba friss, meghámozott őszibarackszeleteket tesznek, majd a végén a borral átitatott gyümölcsöt desszertként kanalazzák ki. Ez az a fajta olasz életérzés, amihez valójában semmilyen bonyolult recept nem kell.

Gelato tölcsér nélkül

Rómában még a fagylaltot is képesek újragondolni. Stefano Ferrara Formaessenza nevű műhelyében például már nem a klasszikus tölcsér vagy papírpohár jelenti az alapot. A fagylaltot rétegzett desszertként, pálcikán vagy más formában kínálják, miközben különböző textúrákat és hőmérsékleteket kombinálnak.

Parla egyik kedvence egy mandulás desszert volt, amelyben mandula-semifreddo, mandulafagylalt és kandírozott mandula került egymás mellé. Az ilyen helyek mutatják meg igazán, hogy az olasz gasztronómia nem attól hiteles, hogy minden változatlanul marad.

Ha én raknék össze egy római napot

Az én listám biztosan egy gyors reggeli espressóval indulna, utána pedig valamelyik piac következne. Trionfale vagy Esquilino azért jó választás, mert itt nemcsak nézelődni lehet, hanem valóban látni, miből főz a város.

Ebédre nálam nehéz lenne kihagyni egy cacio e pepét, aztán jöhetne egy hosszú séta, mert Rómában a következő étkezéshez szerintem gyalog érdemes eljutni. Valahol közben egy espresso, egy pohár helyi bor vagy egy gelato is biztosan becsúszna.

Desszertként pedig ott van a maritozzo, az a puha, hosszúkás péksütemény, amelyet szinte szemérmetlen mennyiségű tejszínhabbal töltenek meg. Nem kifinomult, nem modern, és éppen ezért szerethető. Ha pedig articsókaszezon van, a carciofi alla giudia nálam kötelező.

A legjobb Róma mindig egy kicsit távolabb van

Tudom, talán már unalmas, mert szinte minden utazásnál elmondom, de továbbra is hiszek benne, hogy egy város igazán ott kezdődik, ahol letérünk a turistaútvonalakról. Nem azt jelenti, hogy ki kell hagyni a Colosseumot, a Szent Márk teret vagy bármelyik ikonikus látnivalót, hanem azt, hogy utánuk érdemes továbbmenni még néhány utcával.

Beülni oda, ahol nincs angol étlap a bejáratnál, benézni egy piacra, felszállni egy villamosra csak azért, mert kíváncsiak vagyunk, hová visz, vagy egyszerűen gyalogolni addig, amíg a város díszlete mögött meg nem jelenik a hétköznapi élet.

Nekem ez a szemlélet az évek során megszámlálhatatlan élményt adott. -Így lett szerelmem Lucca, így találtam meg a saját Velencémet a tömegtől néhány utcányira, és így vált egészen személyessé Porto vagy Bangkok is.* Sorolhatnám még sokáig azokat a helyeket, amelyekhez nem feltétlenül a híres látnivalóik miatt kötődöm a legerősebben, hanem egy kis tér, egy piac, egy mellékutca, egy véletlenül megtalált étterem vagy egy beszélgetés miatt.

Talán ezért szeretem annyira Rómát is. Mert bármennyire is úgy gondoljuk hogy ismerjük, mindig találunk még egy utcát, amelyen eddig nem fordultunk be.

Válaszaimhoz mesterséges intelligenciát használok, így azok tájékoztató jellegűek, esetenként pontatlanok vagy hiányosak lehetnek.

KAPCSOLÓDÓ TÉMÁK

Megosztom Facebookon