Elszivárgó milliárdok: a magyar ivóvízhálózat felújítása nem halogatható tovább

A magyar vízgazdálkodásban ritkán kap figyelmet az a tétel, amelyet a szakma egyszerűen „nem számlázott víznek” nevez: az a mennyiség, amelyet a rendszer megtermel és megtisztít, de amely soha nem jut el fogyasztásként a felhasználókhoz. Ez a láthatatlan veszteség évről évre milliárdos nagyságrendben terheli a rendszert, és mostanra olyan méretűvé vált, amely a hálózat egészének megújítását teszi szükségessé.

A Nemzeti Közleménytár által közölt adatok szerint évente 138,8 millió köbméter ivóvíz nem jelenik meg értékesített fogyasztásként. Ez a mennyiség jórészt a hálózaton keresztül szivárog el, mielőtt bárki egyetlen pohárral is felhasználna belőle. A veszteség léptékének érzékeltetéséhez érdemes tudni: ennyi víz sok tízezer háztartás éves fogyasztásának felel meg.

Hol tűnik el a víz?

A hálózati veszteség országos átlaga jelenleg 21-22 százalék, vagyis nagyjából minden ötödik liter megtisztított ivóvíz úton elvész. Ez az arány önmagában is magas, de az igazi problémát a területi különbségek jelentik.

Egyes térségekben a veszteség elérheti az 50-60 százalékot is – ez azt jelenti, hogy ott a hálózatba táplált víz több mint fele nem jut el a fogyasztóhoz. Ilyen mértékű veszteség mellett a vízszolgáltatás gazdasági és fenntarthatósági szempontból egyaránt komoly nyomás alá kerül, hiszen a kitermelés, tisztítás és szállítás költségei a soha fel nem használt mennyiségre is terhelődnek.

Nemcsak a csövek öregek

Illés Gábor, az ECORPS Kft. tulajdonos-ügyvezetője szerint a probléma nem szűkíthető le pusztán az elöregedett vezetékrendszerre. Álláspontja szerint a közbeszerzések minőségi követelményein és a műszaki ellenőrzésen is változtatni kell ahhoz, hogy a felújítások tartós eredményt hozzanak.

Ez a megközelítés arra utal, hogy a hálózat megújítása nem egyszerűen mennyiségi kérdés – vagyis nem csupán arról szól, hogy több kilométernyi vezetéket cseréljenek ki. A kivitelezés minősége határozza meg, hogy egy felújított szakasz évekig vagy évtizedekig szolgál-e megbízhatóan. Ha a minőségi elvárások és az ellenőrzés gyengék, a beruházás megtérülése is bizonytalanná válik.

Milliárdos nagyságrendű beruházási igény

A megújítás pénzügyi léptéke is jelentős. A Financial Times becslése szerint a magyarországi természetes vízrendszerek helyreállításához szükséges beruházások összege mintegy 12 milliárd euró. Fontos megkülönböztetni: ez a szám a természetes vízrendszerek helyreállítására vonatkozik, amely tágabb kategória, mint önmagában az ivóvízhálózat.

A becslés nagyságrendje ugyanakkor jól mutatja, hogy a vízgazdálkodás egészét érintő beavatkozások finanszírozási igénye messze meghaladja a rutinszerű karbantartás kereteit. Egy ilyen léptékű feladat több éves, összehangolt fejlesztési programot feltételez.

Miért fontos ez?

A hálózati veszteség csökkentése egyszerre gazdasági és környezeti kérdés. Minden elszivárgott köbméter víz kitermelési és tisztítási költsége is elveszik, miközben a vízkészletek terhelése indokolatlanul magas marad. A magas veszteséggel működő rendszerek fenntartása hosszú távon drágább, mint a felújításba fektetett összeg.

A kép ugyanakkor kettős. A rövid távú következmény egyértelmű beruházási teher: a felújításokhoz jelentős forrásokra van szükség. Hosszabb távon viszont a veszteség mérséklése csökkentheti a működési költségeket és javíthatja az ellátás biztonságát. A kérdés nem az, hogy megéri-e beavatkozni, hanem az, hogy a beruházások milyen minőségben és milyen ütemben valósulnak meg.

Az adatokból az látszik, hogy a magyar ivóvízhálózat egy olyan ponthoz érkezett, ahol a folyamatos karbantartás önmagában már nem elegendő. A veszteségek mértéke, a területi szélsőségek és a milliárdos nagyságrendű helyreállítási igény együttesen jelzik: a rendszer megújítása nem halasztható technikai részletkérdés, hanem a vízellátás hosszú távú fenntarthatóságának alapfeltétele.