Az olvasásnépszerűsítés és az irodalomoktatás megújítása évről évre visszatérő téma a hazai kulturális diskurzusban. Az Ünnepi Könyvhét forgatagában készített rögtönzött felmérés ismét rámutatott arra a feszültségre, amely a hagyományos iskolai elvárások és a modern olvasói igények között feszül. A válaszadók véleménye egyértelmű irányt mutat: a jelenlegi kötelező olvasmányok rendszere elavult, a fókusz pedig túlságosan eltolódott a lexikális tudás irányába az olvasás megszerettetésével szemben.
A teljes rendszer felszámolása mint alternatíva
A legdrasztikusabb álláspontot képviselő megkérdezettek nem elégednének meg a könyvlista egyszerű frissítésével. Egyikük kifejezetten amellett érvelt, hogy magát a kötelezőség intézményét kellene felszámolni, mondván: mindenki azt olvas, amit szeret. Ezen megközelítés szerint a központilag meghatározott, minden diákra egyaránt érvényes kánon helyett a perszonalizációé a jövő.
A válaszadó konkrét alternatívát is vázolt: „kiscsoportos, személyre szabott olvasási programok” bevezetését sürgette az iskolákban. Ennek a pedagógiai iránynak a legfőbb célja, hogy az intézményes keretek között is megjelenjen, és dominánssá váljon az „olvasás élménye”. Hasonló szellemben nyilatkozott egy másik résztvevő is, aki szerint egyáltalán nem felülről kellene meghatározni a feldolgozandó műveket. Ő egyenesen a diákokra bízná a döntést: a gyerekek maguk szavazhassák meg, hogy milyen történetekkel szeretnének foglalkozni a tanórákon.
A célkeresztben: Jókai Mór és Móricz Zsigmond
Amikor a konkrétan lecserélendő művekre terelődött a szó, a válaszadók azonnal a 19. és kora 20. századi magyar irodalom két meghatározó, általános iskolában oktatott oszlopát, Jókai Mórt és Móricz Zsigmondot nevezték meg.
A legtöbb kritika Jókai Mór A kőszívű ember fiai című regényét érte, amely a megkérdezettek szerint szinte közmegegyezésesen szorulna le a listáról. A kritika nem feltétlenül a mű irodalmi értékének szól. Az egyik megszólaló elismerte, hogy neki személy szerint tetszett a regény, azonban rávilágított a pedagógiai problémára: a szöveg nyelvezete és történetvezetése miatt nem tartja a legmegfelelőbb választásnak az általános iskolás korosztály számára.
Egy másik klasszikus, amely a felmérés alapján kikerülne a tananyagból, Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig című műve. Ezek a válaszok egybecsengenek azokkal a szélesebb körben is ismert szakmai és szülői aggályokkal, miszerint a túl korán, a megfelelő érettség nélkül a diákok elé tárt, nehéz nyelvezetű szövegek hosszú távon is elvehetik a gyerekek kedvét az irodalomtól és az olvasástól.
Mivel olvasztanák fel a jeget? Harry Potter és a kortársak
A felkínált alternatívák két jól elkülöníthető irányt rajzolnak ki: az ifjúsági irodalom populárisabb műveinek beemelését, illetve a kortárs magyar szerzők hangsúlyosabbá tételét.
A kőszívű ember fiai helyettesítésére az egyik legkézenfekvőbb javaslatként J.K. Rowling Harry Potter-sorozata merült fel. A globális sikerű fantasy-regényciklus évtizedek óta bizonyítja, hogy képes tömegekkel megszerettetni az olvasást, és bár irodalmi kánonba emelése gyakran viták tárgya, motivációs ereje elvitathatatlan a fiatal korosztály körében.
A válaszadók jelentős része ugyanakkor a kortárs szépirodalom felé nyitna, hangsúlyozva, hogy nem csupán egy-egy könyvet, hanem a lista jelentős részét érdemes lenne lecserélni. A konkrét javaslatok között elsősorban felnőtt- vagy középiskolás korosztálynak szóló, fajsúlyosabb művek szerepeltek. Felmerült Spiró György neve, akitől az Álmodtam neked című novelláskötetet, valamint a Tavaszi Tárlat című regényt emelték ki lehetséges kötelezőként. Móricz Zsigmond klasszikusa helyett pedig egy markáns huszadik századi alkotást, Konrád György A látogató című művét javasolták a közoktatásba emelni.
A válaszok alapján nemcsak a kötelező olvasmányok listájával van gond. Bár sokan szívesen látnának több kortárs művet és a mai fiatalok világához közelebb álló történetet az iskolákban, a legtöbben ennél mélyebb változást sürgetnek. Egyre többen érzik úgy, hogy az olvasás szeretetét nem új könyvcímekkel, hanem új megközelítéssel lehet visszahozni: kevesebb kényszerrel, több választási lehetőséggel és olyan közös olvasási élményekkel, amelyek valódi kapcsolatot teremtenek a gyerekek és a történetek között.
