Van egy férfitípus, amelyet az európai kultúra évszázadokon át szinte irigylésre méltónak mutatott: ellenállhatatlan, szellemes, életigenlő, és természetesen nők sora omlik a karjába. A neve lehetett Casanova, Don Juan vagy egyszerűen csak „nagy nőfaló”.
Csakhogy a legenda mindig egy olyan világban született, ahol a szabályok nem voltak azonosak mindkét nem számára. Egy férfi házasságon kívüli kalandjai legfeljebb mosolygós pletykát jelentettek, míg egy nő hasonló viselkedése társadalmi bukással járhatott.
Ezt a történelmi kettős mércét és tíz híres hódító magánéletét járta körül az Itt és Akkor 2026. szeptember 26-i adásában Katona Csaba történész és Rédai Gábor műsorvezető. 2 részes sorozat kiindulópontját ez a beszélgetés adta.
Casanova: talán nem is az volt, akinek ma gondoljuk
Ha valakinek a neve köznévvé vált a nőcsábászatra, az Giacomo Casanova. A velencei kalandor idős korában írta meg monumentális emlékiratait, amelyekben több mint száz szerelmi kapcsolatról számolt be. Sokáig könnyű volt legyinteni rá: egy öregedő szélhámos nyilván megszépítette a múltját.
Csakhogy amikor történészek elkezdték összevetni beszámolóit rendőrségi iratokkal, fogadói nyilvántartásokkal és levelekkel, meglepően sok részlet bizonyult pontosnak.
A legérdekesebb azonban nem a szám. Casanova nem egyszerűen strigulákat gyűjtött. Írásaiból sokszor valódi rajongás, kíváncsiság és érzelmi kötődés rajzolódik ki, partnereit pedig gyakran szellemi társként is kezelte. Manipuláció természetesen az ő történeteiből sem hiányzik, de a későbbi „nőfaló” archetípushoz képest meglepően sok emberi kapcsolat maradt utána.
Talán éppen ezért érdekes: a Casanova-mítosz leegyszerűbb, mint maga Casanova volt.
Wesselényi mindent számolt – még ezt is
A magyar reformkor nagy alakja, Wesselényi Miklós egészen más világ. A „zsibói bölény” legendás fizikumú férfi volt, aki megszállottan mérte saját teljesítményét. Feljegyezte, mennyit úszott, futott, hány lövést talált el, és miként teljesített más fizikai próbatételeken.
Ugyanezt a logikát vitte át a magánéletébe is. Naplóiban hónapról hónapra összegezte szexuális kapcsolatait, egyszerre több nővel tartott fenn viszonyt, és legalább kilenc-tizenkét házasságon kívül született gyermekéről tudunk.
Mai szemmel nehéz nem észrevenni, mennyire összemosódott nála a hódítás a teljesítménnyel. Mintha ugyanazon a képzeletbeli eredményjelzőn szerepelt volna a megtett úszótáv, a sikeres párbaj és a meghódított nő. A történet különösen azért érdekes, mert közéleti szerepe közben egészen más értékrendet képviselt: a polgári átalakulás és a jobbágyfelszabadítás híve volt. A magánéletben viszont továbbra is nagyon erősen működtek benne saját kora feudális férfiprivilégiumai.
Balassi: a szerelmes költő mögött egészen más ember állt
Ha csak a verseiből ismernénk Balassi Bálintot, könnyű lenne az érzékeny reneszánsz szerelmes képét látni benne. A dokumentumokból azonban egy jóval indulatosabb, agresszívebb és kiszámíthatatlanabb férfi rajzolódik ki.
Állandó perek, fegyveres konfliktusok és botrányok kísérték az életét, és olyan feljegyzések is fennmaradtak, amelyek súlyos szexuális erőszakkísérletekkel hozzák kapcsolatba. Még legendás Júlia-szerelme, Losonci Anna története sem olyan tisztán romantikus, mint azt az irodalmi emlékezet sokáig szerette volna látni.
Egy fennmaradt levelében Balassi igen nyersen fogalmazott arról, hogy -egy előnyös házasság miként javíthatná anyagi helyzetét*. A mondat annyira nem illett a romantikus költő később kialakított képéhez, hogy egy korai közreadó inkább megszelídítette a szöveget. Kevés példa mutatja ennél jobban, hogyan dolgozik az utókor: ha szeretjük a verseket, hajlamosak vagyunk szebb embert elképzelni mögéjük.
Byron: botrány mint életforma
Lord Byron már tudatosan építette a lázadó férfi képét. Arisztokrata volt, költő, híresség és a romantika egyik első valódi celebritása. -Szeretője, Lady Caroline Lamb híres jellemzése szerint „őrült, rossz és veszélyes volt ismerni”.*
Byron számára a szexualitás nemcsak élvezet, hanem lázadás is volt. Minél erősebben tiltott valamit a brit társadalom, annál vonzóbbnak tűnt számára. Házassága gyorsan összeomlott, magánéleti botrányai pedig végül olyan méreteket öltöttek, hogy elhagyta Angliát. Itáliában folytatta bohém életét, majd görögországi halála után politikai hősként került be a legendákba.
-A romantikus Byron-kép ezért egyszerre igaz és csalóka.- Valóban szembement korának képmutató normáival, de ettől a környezetében élő nők még nem feltétlenül kaptak nagyobb szabadságot.
Krúdy: a férfi, aki tudott hallgatni
Krúdy Gyula különös ellenpontja ennek a társaságnak. Nem a fizikai dominanciáról vagy a látványos trófeákról lett híres. A legenda szerint inkább figyelt.
Mély hangon beszélt, órákon át képes volt meghallgatni a nőket, és egy olyan korban, amikor sok asszony életét merev családi szabályok határozták meg, ez önmagában rendkívül vonzó lehetett. Az életmódja azonban távol állt a meghitt romantikától. Kocsmák, kártya, bordélyok, adósságok és elrontott kapcsolatok kísérték. Első házassága szétesett, később pedig a háziasszonya fiatal lányával kezdett kapcsolatot.
Szindbád, aki újra és újra visszatér régi szerelmei emlékéhez, ezért nehezen választható el magától Krúdytól: a romantikus férfi mögött ott van a kötődésre képtelen, folyton továbbálló ember.
A legenda mögött mindig ott van a kor
Ezek a férfiak nagyon különbözőek voltak. Casanova aligha említhető ugyanazon a morális szinten, mint Balassi erőszakos epizódjai, és Krúdy bohém önpusztítása sem azonos Wesselényi szinte könyvelésszerű hódításaival.
Ami összeköti őket, az inkább az, ahogyan az utókor elmesélte a történetüket.
A nőcsábászatot évszázadokon keresztül a férfierő bizonyítékának tekintettük. A meghódított nők közben gyakran csak mellékszereplők maradtak a legendában.
A sorozat következő részében már azok a figurák kerülnek előtérbe, akiknél ez az egyenlőtlenség jóval sötétebb formát öltött: Raszputyin, Szabó Lőrinc, Hugh Hefner, Wilt Chamberlain és Pablo Picasso történetében a hódítás mögött egyre világosabban jelenik meg a hatalom, a birtoklás és a másik ember tárggyá tétele.
