Féktelenül menekülnek a törvényen kívüli sofőrök, de vajon miben bíznak?

A kék villogó a visszapillantó tükörben a legtöbb sofőr számára egyet jelent a fékre lépéssel, egy gyors pulzusemelkedéssel, és a gondolattal, hogy vajon hol léptük túl legutóbb a sebességhatárt. Van azonban egy szűk réteg, amelyiknél ugyanez a fényjelzés teljesen más huzalozást indít be: az azonnali, irracionális menekülési ösztönt.

Székesfehérvár útjain alig több mint egy hét leforgása alatt háromszor játszódott le ez a forgatókönyv. Ha csak a rendőrségi krónikát nézzük, látszólag elszigetelt esetekről van szó: egy 17 éves kamasz a Szeder utcában csapódott rendőrautónak, egy 29 éves férfi a Rádió lakótelepnél ugrott ki a még guruló kocsijából, egy harmadik sofőr pedig egészen Balatonvilágosig menekült az M7-es autópályán.

Ha viszont mögé nézünk, a mozgatórugó ijesztően azonos.

A mindent vagy semmit illúziója

Közlekedéspszichológiai megfigyelések szerint a menekülő sofőrök ritkán hozzák meg ezt a döntést tiszta fejjel és tiszta lappal. A fehérvári esetek tökéletesen mintázzák ezt a tendenciát: mindhárom vezető eleve olyan csomaggal ült volán mögé, ami miatt a lebukás borítékolható volt. Egyiküknek sem volt érvényes jogosítványa – vagy azért, mert soha nem is szerezte meg, vagy mert éppen eltiltás hatálya alatt állt –, és a beszámolók szerint a kábítószer vagy az alkohol is mindenhol szerepet játszott.

Amikor egy ilyen helyzetben lévő ember meglátja a rendőrt, a fejében lévő mérleg felborul. Nem a lehetséges tragédiát látja maga előtt, hanem azt a torz logikát, hogy ha megáll, biztosan letartóztatás vagy súlyos büntetés vár rá, ha viszont a gázba tapos, talán van egy apró esélye az egérútra. Ez az az állapot, amikor a városi utca hirtelen versenypályává válik, és a 130 kilométeres sebesség vagy a leengedett vasúti sorompó már nem akadály, csupán egy megoldandó feladat a pánik ködében.

Miben bízhat a menekülő?

Semmiben. A valóság sosem ad ki hollywoodi befejezést. A fizika és a modern rendőrségi technika kombinációja ellen egy módosult tudatállapotban lévő, sokszor műszakilag is alkalmatlan autóval menekülő embernek nincs esélye. Az eredmény szinte mindig ugyanaz: roncsolódó fémek, sérülések – ahogy az a fehérvári esetben is történt, ahol az ütközés következtében két rendőr és két civil sérült meg –, és a végén egy sokkal súlyosabb vádirat, mintha egyszerűen félreálltak volna.

Szerkesztői reflexió: A szigorodó büntetések és a jogosítvány elvétele paradox módon néha pont azt a réteget nem éri el, amelyiket a leginkább kellene. Aki már eleve megszegte az alapvető játékszabályokat, annál egy rutinellenőrzés is azonnal eszkalálódik. A rendszer jelenlegi eszköztára láthatóan kevés ahhoz, hogy ezeket a sofőröket még a slusszkulcs elfordítása előtt megállítsa, így az igazi kockázat a szabálykövető, gyanútlanul közlekedőkre hárul.

Az utakon közlekedve a legfontosabb védekezésünk tehát a proaktív figyelem marad. Egy kereszteződésben a zöld lámpa csak egy jelzés, nem golyóálló mellény; ha szirénát hallunk, a gyors lehúzódás nemcsak a hatóság dolgát segíti, de minket is eltávolít egy olyan ember útjából, aki már elvesztette a kontrollt a saját döntései felett.

A fotó illusztráció!