A rovar, ami megtisztítja a Balatont a szerves anyagoktól, de közben az agyunkra megy?

Van egy rovar, amelyet a Balaton partján nyaralók nagy része szívből utál, pedig soha nem bántotta őket. Nem csíp, nem szív vért, nem terjeszt betegséget. Mindössze annyit tesz, hogy néhány nyári estén milliószám kel szárnyra, ellepi a teraszokat, a büféket, a kivilágított kikötőket – aztán pár órán vagy napon belül el is pusztul. Ez az árvaszúnyog, közismertebb, de pontatlan nevén a „zöldszúnyog”.

És ha egy kicsit közelebbről megnézzük, mit is csinál valójában, kiderül, hogy nem ellenség. Sokkal inkább egy önkéntes takarító.

Mi történik éppen most a tavon?

A Balatoni Limnológiai Kutatóintézet augusztus közepi helyzetjelentése szerint a júliusban fejlődésnek indult, népes árvaszúnyog-generáció java már kirajzott. A kedvező időjárás és a bőséges algatömeg gyorsította a fejlődést.

A Siófoki-, a Szigligeti- és a Keszthelyi-medence üledékében azonban még mindig jelentős mennyiségben – nagyjából 750 egyed négyzetméterenként – vannak jelen a lárvák. Ezek fejlettsége alapján az intézet szerint a következő mintegy két hétben továbbra is nagy tömegben rajzhatnak. Meleg, szélcsendes vagy csak enyhén szeles időben ez kifejezetten nagymértékű lehet, különösen a Siófoki-medence napnyugta utáni légáramlatoknak kitett partszakaszán.

A tó közepén, a Szemesi-medencében közben átmenetileg nyugalom állhat be: itt most kevés a rajzásra érett lárva. Ugyanakkor épp ebben a térségben kezdett fejlődésbe egy újabb, rendkívül népes fiatal generáció, közel 4000 egyeddel négyzetméterenként. Hogy ez még idén kirajzik-e, vagy csak jövő nyár elején, azt a kutatók szerint egyelőre nem lehet megmondani – a szeptemberi időjáráson múlik.

A lárva, amelyik szennyezést eszik

Az árvaszúnyog életének, amit a parton látunk, csak a legrövidebb szakasza. Az igazán érdekes rész a víz alatt zajlik, hónapokon át.

A nőstények kocsonyás petecsomókat raknak a vízbe, ezekből kelnek ki a lárvák, amelyek a tó üledékében élnek és fejlődnek. Ott szerves anyagot, törmeléket, elhalt és élő algákat, mikroorganizmusokat fogyasztanak – és ezek egy részét beépítik saját testükbe. Az utolsó lárvastádium után bebábozódnak, a bábok a felszínre emelkednek, és belőlük bújik elő a repülő, kifejlett rovar. Ami a víz tetején marad, az az üres bábbőr.

A lényeg ebben a mondatban rejlik: amit a lárvák a tóból felvesznek, azt kirepüléskor magukkal viszik. Az árvaszúnyog tehát nemcsak táplálkozik a Balatonban, hanem anyagot is kiszállít belőle.

És nem is akármilyen anyagot. A kutatóintézet szerint a tápanyagterhelés – mindaz, amit a társadalom az elmúlt évtizedekben a tóhasználattal a Balatonba juttatott – részben ezen az úton távozik. A lárva felveszi, a testébe építi, majd a kifejlett rovar kirepíti. Ha ezután egy fecske vagy seregély megeszi, a szél elsodorja a tótól, vagy a parton elpusztulva összegyűjtjük, akkor a megkötött szerves anyag és tápanyag ténylegesen elhagyja a tó vízi rendszerét.

Egy táplálékforrás, amit fél Balaton vár

A tömeges rajzás nem csupán az embereket érinti. A természet régóta ráállt erre a ritmusra.

A vízben halfajok sora fogyasztja tömegesen a lárvákat. Fölötte pedig a fecskék, seregélyek és más rovarevő madarak lakmároznak a kifejlett egyedekből. Ezzel a Balatonból származó biomassza kilép a vízi táplálékhálózatból, és bekerül a szárazföldibe. A rajzás így egy hatalmas, időszakosan rendelkezésre álló éléskamra.

Vagyis amikor a nagy rajzásra egyszer csak megjelennek a madárrajok, az nem probléma, hanem a rendszer működésének a jele.

Miért nem egyformán rossz mindenhol?

Sokan tapasztalják, hogy az egyik parton alig venni észre a rovarokat, néhány kilométerrel arrébb viszont elviselhetetlen a helyzet. Ennek pontos oka van.

Naplemente környékén óriási területen – akár a tó szinte teljes felületén – megindulhat a kirepülés; ez az esti órákban a meteorológiai radarokon is látszik. Csakhogy az árvaszúnyog gyenge repülő. Hogy végül hol csoportosul, azt jórészt az esti légáramlás dönti el. Az uralkodó, enyhe északi–északnyugati szél jellemzően a déli part felé sodorja a tömeget, a ritkább déli, délkeleti áramlat viszont épp az északi partra viheti.

A másik meghatározó tényező a fény. Az erős mesterséges világítás, különösen a kék-zöld színkomponensben gazdag, hideg fehér fény, erősen vonzza a rovarokat. Ezért egy kivilágított színpad, büfé vagy terasz körül sokkal nagyobb tömeg gyűlhet össze, mint a mellette lévő sötétebb sávban.

Éppen ezért a kutatóintézet szerint a helyi „fényklíma” alakításával sokat lehet tenni: rajzás idején érdemes mérsékelni a fölösleges kültéri világítást, melegebb, sárgás-vöröses fényeket használni, és a lámpákat úgy elhelyezni, hogy ne világítsanak közvetlenül a vízpart felé. A rossz repülési képesség egy másik trükköt is kínál: megfelelően elhelyezett ventilátorral csökkenthető az emberek körül kialakuló rovar-koncentráció.

Amit semmiképp ne tegyünk

A kutatóintézet két dolgot emel ki. Az egyik látszólag apróság: az elpusztult árvaszúnyogokat ne mossuk vissza a tóba. Ha a teraszokról, járdákról, kikötőkből összegyűjtött tetemeket visszasöpörjük vagy vízzel visszaöblítjük a Balatonba, akkor a rovarok által megkötött tápanyagot is visszajuttatjuk – közvetve pedig a jövőbeni nagyobb rajzásoknak dolgozunk. Érdemes tehát a parttól távol eltávolítani őket.

A másik a vegyszeres irtás. Az intézet ezt egyértelműen elutasítja: rövid életű, fontos ökológiai szerepet betöltő állatokról van szó, amelyek kirepülés után gyakran néhány órán vagy napon belül úgyis elpusztulnak. Az irtás – ahogy fogalmaznak – „még kósza ötletnek is katasztrofális”.

Mit jelent ez valójában?

A rajzás mértékét hosszú távon nem a permetezés, hanem egyetlen dolog dönti el: mennyi táplálék áll a lárvák rendelkezésére a tó üledékében. A nagyobb tápanyagterhelés – különösen a foszfor elérhetőségének növekedése – fokozza az algatermelést, több szerves anyag jut az üledékbe, és ez több lárvát tart el.

Az árvaszúnyog tehát nem oka a Balaton állapotának, hanem tükre. Amikor sok van belőle, az arról árulkodik, mennyi tápanyag halmozódott fel a tóban. A tartós megoldás így nem a rovar ellen, hanem a terhelés csökkentése irányában keresendő.

Ami elsőre csak egy idegesítő nyári jelenségnek tűnik, valójában egy működő természeti mérleg egyik serpenyője. A rovar, amit sokan elhajtanának, épp azt viszi ki a tóból, amit mi hordtunk bele.