
Fizetős szenvedés: Amikor az önfejlesztés luxustermékké válik
A végtelen lehetőségek korában az emberek jelentős része hajlandó vagyonokat fizetni azért, hogy valaki megfossza őket a döntés sz…
09:283p

Június elején megkezdődik a Nagyszombati út felújításának első üteme Székesfehérváron. A munkálatok a Budai út és a Zsolnai út közötti szakaszt érintik.
Június 1-jétől forgalomkorlátozásokra kell számítani Székesfehérváron, a Nagyszombati úton, mivel megkezdődik az út felújításának első üteme. A munkálatok a Budai út és a Zsolnai út közötti szakaszt érintik, a kivitelezés várhatóan 16 hónapot vesz igénybe.
A hivatalos tájékoztatás szerint a változó forgalmi rendről az ott élők és az arra közlekedők a beruházás ideje alatt folyamatos tájékoztatást kapnak.
A forgalmas útszakaszon nemcsak a burkolatot cserélik ki. A közlekedésbiztonság és az infrastruktúra javítása érdekében a következő fejlesztések valósulnak meg:
A projekt városi forrásból, mintegy 500 millió forintból valósul meg, a kivitelezést a Strabag Általános Építő Kft. végzi. A most induló fejlesztés egy korábban megkezdett munka folytatása: az úgynevezett „nulladik” ütemben már megújult a Prónai utca, és kiépült a csapadékvíz-elvezető rendszer. A közlekedési iroda és az önkormányzat képviselői jelezték: az átépítés átmeneti kellemetlenségekkel jár majd az ott élők és az arra közlekedők számára.

A végtelen lehetőségek korában az emberek jelentős része hajlandó vagyonokat fizetni azért, hogy valaki megfossza őket a döntés sz…
09:283p

Hetente 5500 ember a pályákon, huszonkétféle sportág, profi szakmai háttér és egy város, ahol a Kihívás Napja már nem feladat, han…
09:457p

Míg a távmunka rugalmasságot ad a pályakezdőknek, egy friss elemzés szerint a láthatatlan munkahelyi tanulás hiánya hosszú távon a…
09:283p

Egyetlen diák megbénít egy egész osztályt?
09:282p

Egy koncert, ami sokkoló fordulatot vett: a színpadról egyenesen az életmentők kezébe került a fiatal zenész.
09:281p

Egy pohár tej sokak számára nem a napi kalciumbevitelt, hanem a garantált emésztési panaszokat jelenti. Vajon miért reagál egyre t…
09:283p