Papíron olcsóbb javítás, a gyakorlatban gyakran drágább az új eszköz

Az Európai Unió javításhoz való jogról szóló irányelve 2026. július 31-én lépett életbe, de a fogyasztóvédelmi vizsgálatok szerint jelentős a különbség a jogszabály ígéretei és a gyakorlati tapasztalatok között. A pótalkatrészek ára és a munkadíj sok esetben eléri vagy meghaladja azt a szintet, amely fölött a javítás már nem éri meg, így az emberek gyakran új eszközt vásárolnak.

A vizsgálatok szerint még ha az alkatrész olcsó is, a beszerelés munkadíja gyakran többe kerül, mint amennyit maga a termék ér.

Hiányzó információk és nehezen elérhető alkatrészek

A Right to Repair Europe koalíció és az iFixit uniós szervezet több száz készüléket vizsgált meg. Eredményeik szerint az okostelefonok adatlapjainak 80 százaléka nem tartalmazott használható javítási útmutatót vagy pótalkatrészárakat, és csaknem a felük semmilyen információt nem adott.

Egyes gyártók a hivatalos alkatrészárusok helyett olyan piacterekhez irányították a fogyasztókat, mint a Temu vagy az AliExpress. Az esetek 8 százalékában mindössze annyit írtak: „lásd a használati útmutatót”, de linket nem csatoltak hozzá.

Az árak elérhetik a termék értékének felét

A fogyasztóvédelmi szervezet, a BEUC 2026 júniusában hat uniós országban vizsgálta a hivatalos pótalkatrészárakat okostelefonok és akkumulátoros porszívók esetében.

A vizsgálat szerint a legdrágább porszívóakkumulátor 281 euróba került, ami a készülék eredeti árának 56 százaléka volt. A legdrágább cserealkatrész 240 euróba került, vagyis a termék árának 37 százalékát tette ki.

A csúcskategóriás okostelefonok kijelzőinek ára meghaladta a 400 eurót, ami a telefon kiskereskedelmi árának mintegy 30 százaléka – munkadíj és szállítás nélkül.

A BEUC egy 2025-ös, a francia környezetvédelmi ügynökség, az ADEME által készített tanulmányra hivatkozva közölte: az emberek általában akkor választják a javítást, ha annak teljes költsége a termék eredeti árának 20–30 százalékán belül marad. E fölött a legtöbben inkább újat vásárolnak.

A munkadíj emeli meg a költséget

Az uniós kutatás szerint a javítás árát jellemzően nem az alkatrész, hanem a munkadíj emeli meg. Egy kávéfőző megjavítása átlagosan 83 euróba kerül, amelyből 68 euró a munkadíj, és mindössze 15 euró az alkatrész ára.

Egy 2025-ös fogyasztói felmérés szerint azoknak a 61 százaléka, akik közvetlenül a garancia lejárta után nem javíttatták meg meghibásodott készüléküket, azért döntött így, mert túl drágának találta a javítást.

Alex Bunodiere, a KU Leuven Életciklus-mérnöki Csoportjának doktorandusza szerint ugyanez a számítás érvényes a kisebb háztartási készülékekre is. Belgiumban egy javítóműhely kiszállási díja körülbelül 100 euró, miközben egy kisebb háztartási készülék átlagos vételára mintegy 160 euró.

„160 eurónál ki költene 100 eurót a javításra?” – tette fel a kérdést Bunodiere. „A vételár és a javítási költség aránya továbbra is túl magas.”

Az „észszerű” ár meghatározatlan

Az irányelv szerint a pótalkatrészeket „észszerű” áron kell biztosítani, de nem határoz meg számítási módot, felső határt vagy referenciaértéket. Repasi szerint ez a bizonytalanság visszaélésekre ad lehetőséget.

Egy 10 cent előállítási költségű műanyag alkatrészt 350 euróért értékesíteni „nyilvánvalóan nem észszerű”, de jogi definíció hiányában – állítja Repasi – „egyes felelőtlen gyártók továbbra is kijátszhatják a rendszert, egyszerűen arra építve, hogy a fogyasztók nem tudják, hogy ellenkezhetnek”.

A jogszabály alkalmazása sem egységes. A 2026. július 31-i határidőig mindössze néhány tagállam ültette át az irányelvet a nemzeti jogba. Ahol ez nem történt meg, a fogyasztók közvetlenül nem hivatkozhatnak rá a gyártókkal szemben, csak saját kormányukkal szemben követelhetnek kártérítést. Repasi szerint ez azt eredményezi, hogy „a jogosultságok köre attól függően eltérő, hogy az emberek melyik országban élnek”.

Szoftveres és jogi korlátok

Bunodiere szerint a gyártók általában nagyobb profitot érnek el egy új termék eladásából, mint egy javításból, ezért „arra ösztönöznek, hogy új termékeket adjanak el ahelyett, hogy megjavítanák a régieket”.

Az irányelv szellemi tulajdonra vonatkozó kivétele továbbra is lehetővé teszi, hogy a vállalatok szabadalmakra hivatkozva korlátozzák a kompatibilis vagy külső gyártótól származó alkatrészek használatát. Az úgynevezett alkatrészpárosító szoftverek pedig megakadályozhatják, hogy egy kicserélt alkatrész működjön mindaddig, amíg a gyártó távolról nem engedélyezi azt.

A Right to Repair Europe és más érdekvédelmi szervezetek azt javasolták, hogy a legdrágább pótalkatrész árát a termék kiskereskedelmi árának 15–20 százalékában maximálják.

Egy francia tartóssági minősítés, a LONGTIME jelenleg is önkéntes felső határ elfogadására ösztönöz olyan gyártókat, mint a Fairphone és a Whirlpool. Ez a határ jellemzően 25 százalék. Mindkét szakértő szerint azonban, amíg hasonló szabály nem kerül be az uniós jogba, az „észszerű” ár továbbra is az marad, amit a gyártó jónak lát.