A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) egységes költségvetési rendszer bevezetését szorgalmazza a köznevelési intézményekben. A szervezet keddi, budapesti tanévnyitó sajtótájékoztatóján Totyik Tamás elnök arra hívta fel a figyelmet, hogy a központi költségvetésből eltérő módon finanszírozzák az állami és nem állami iskolákat, és a támogatás mértéke a fenntartótól függően jelentősen eltér.
A PSZ elnöke szerint a szervezet ősszel javaslatot küld a kormánynak és a parlamenti frakcióknak. Olyan rendszer létrehozását szeretnék, amelyben Totyik Tamás megfogalmazása szerint "minden gyerek ugyanannyit ér, településtől, fenntartótól függetlenül".
Az iskolák önálló költségvetése továbbra is hiányzik
Totyik Tamás hangsúlyozta, hogy az intézményvezetők nagyobb önállóságot kaptak, mivel dönthetnek munkatársaik felvételéről. Ugyanakkor az oktatási intézményeknek továbbra sincs önálló költségvetése, a pénzügyi kereteket ezután is a tankerületek határozzák meg.
Ezt több szempontból aggasztónak tartják. Az igazgató a szakszervezet szerint nem fogja tudni, mekkora lesz a bérkeret vagy az intézmény rezsiköltsége. Nem világos az sem, hogy egy esetleges munkaügyi per esetén a tankerület vagy az iskola biztosítja-e a forrásokat.
"A kiskapukat jó lenne, ha a kormány mielőbb bezárná" – közölte a szakszervezet elnöke.
Optimizmus és rendezetlen párbeszéd
Totyik Tamás szerint a pedagógusok optimizmussal várják az új tanévet, és látják a kormányzat részéről az akaratot a szabadabb tantervi szabályozásra. Pozitív változásként említette, hogy az iskolák maguk dönthetnek a pedagógiai programról, a szervezeti és működési szabályzatról, megmaradt az ingyenes tankönyvek rendszere, ígéretet kaptak a tankönyvpiac megnyitására, és csökken a kompetenciamérések száma is.
Megjegyezte ugyanakkor, hogy a kormányzati ígéretekből eddig főként azok a lépések valósultak meg, amelyek nem érintették a költségvetést.
Az elnök szerint a szakszervezet és az oktatási kormányzat közötti párbeszéd jogi háttere rendezetlen. Fontosnak nevezte, hogy az érdemi érdekegyeztetés meginduljon, és jelezte, hogy sok esetben nem kapják meg előzetes egyeztetésre a jogszabálytervezeteket.
"A Facebook-kormányzás, a közösségi oldalakon tett bejelentések nem igazán kompatibilisek azzal a demokráciával, amit Magyar Péter a választási kampány során meghirdetett" – jelentette ki Totyik Tamás.
Pedagógushiány és iskolapszichológusok
A PSZ elnöke szerint a jelenleginél több pedagógusra van szükség, mivel a pályakezdők több mint fele lemorzsolódik az első években. A szakszervezet az iskolapszichológusok számának emelését is szükségesnek tartja. Totyik Tamás szerint míg Szlovákiában negyven diákra jut egy ilyen szakember, addig Magyarországon ezer tanulóra.
Béremelést sürgetnek a segítő dolgozóknak
Tóth Tünde, a PSZ alelnöke a nevelést, oktatást segítő (NOKS) kollégák és technikai alkalmazottak alacsony bérét nevezte nagy gondnak. Elmondása szerint az érintettek elfogadják a Tisza-kormány által ígért 25 százalékos emelést, de azt már szeptember elsejétől szeretnék megkapni, a következő tanévtől pedig a garantált bérminimum 150 százalékát tartanák kívánatosnak. Céljaik érdekében újabb országos aláírásgyűjtő akciót indítottak.
Katasztrofális állapotok a gyógypedagógiai intézményekben
Gosztonyi Gábor, a szervezet másik alelnöke arról beszélt, hogy három éve kezdeményezték az egységes gyógypedagógiai és módszertani intézmények (EGYMI-k) átvilágítását, amely mostanra zárult le.
Megfogalmazása szerint az ombudsmani jelentés "katasztrofális állapotokat" tárt fel. Az érintett intézmények több mint felében nem megoldott a teljes akadálymentesítés, tíz százalékukban pedig semmilyen akadálymentesítés nincs. Az intézmények jelentős része felújításra szorul, 16 százalékukban semmilyen fejlesztő tevékenység nem folyik. Az alelnök közölte, hogy a PSZ gyógypedagógiai tagozata kidolgozott javaslatokkal várja az egyeztetést.