Augusztus 20. hazatér Fehérvárra – így ünnepelte a város Szent István örökségét

Augusztus 20. története különösen szorosan kapcsolódik Székesfehérvárhoz: 1938-ban, a Szent István-emlékévben éppen a koronázóvárosban vált államalapító királyunk napja nemzeti ünneppé.

Ez a történelmi kapcsolat évről évre különös súlyt ad a fehérvári megemlékezéseknek. Itt ugyanis augusztus 20. nem egyszerűen egy országos ünnep a sok közül: egy kicsit mindig hazatér oda, ahonnan elindult.

Idén is ehhez a hagyományhoz igazodott a program. A megemlékezés Szent István szarkofágjánál, a Nemzeti Emlékhelyen kezdődött, ahonnan a résztvevők az Országalmához sétáltak. Innen a Fehérvári királyok menete kísérte a történelmi óriásbábokat a díszközgyűlés helyszínére, Szent István lovasszobrához. A menetben hagyományőrzők és régizenészek mellett – idén először – az Alba Fehérvár kézi- és kosárlabdázói is részt vettek.

Egy beszéd, amely nem a múltról szólt

A díszközgyűlés szokásos része a városi kitüntetések átadása. Ám a nap talán legfigyelemreméltóbb pillanata nem egy díj volt, hanem dr. Cser-Palkovics András polgármester beszéde, amely szokatlanul messzire kanyarodott az ünnepi közhelyektől.

A polgármester úgy fogalmazott, hogy Székesfehérvár sikeréhez a polgárok munkája és a földrajzi adottságok mellett a közélet normalitása is hozzájárult. Szerinte a városi politika megmaradt megmaradt viszonylag polgárinak és a város érdekeit szem előtt tartóan konstruktívnak. Meggyőződése szerint ez olyan érték, amit meg kell őriznünk, egyben ez az az érték, ami a leginkább fenyegetve van.

A beszéd azonban ennél tovább ment. Cser-Palkovics egy olyan jelenségre mutatott rá, amely jóval túlmutat a helyi közéleten: „Míg a huszadik században a demokratikus politika legnagyobb ellensége a totális diktatúra volt, immár az totális virtualitás a demokratikus politika első számú kihívója.”

A polgármester szerint a probléma nem a szereplők párthovatartozásában van – „kaméleonok, álarcok, álhírek mindig is voltak a politikában, az athéni agórától a fehérvári főtérig” –, hanem abban, hogy a politika egyre inkább a pillanat uralásáról szól a jövő formálása helyett. Álláspontja szerint „a kommentfolyamok rabszolgáiként lehetetlen prosperáló jövőt építeni”.

Három irány

Beszédében a városvezető három területet emelt ki, ahol szerinte Székesfehérvárnak kezdeményeznie kell. Az első a közösség erősítése – ehhez kapcsolódóan bejelentette, hogy a város megpályázza az Európa Ifjúsági Fővárosa címet.

A második a nemzeti identitáshoz kötődik: a Nemzeti Emlékhely, az egykori Koronázó Bazilika romjainak megújítása. A polgármester felkérte a 2038-as munkacsoportot és a szakembereket, hogy vizsgálják meg a Bazilika rekonstrukciójának lehetőségeit. Első lépésként elbontják a Koronázó téri romos épületet, amivel megkezdődik az emlékhely fizikai megújítása.

A harmadik terület a környezeti alkalmazkodás. Cser-Palkovics országosan is mintaadó eredményként említette a Sóstó és az Alsóvárosi rét megmentését, és beszélt egy átfogó tervről, amely szinte minden városrészt vizes élőhellyel, zöld oázissal látna el.

A megyei közgyűlés elnöke, dr. Molnár Krisztián ünnepi beszédében inkább a folytonosságot hangsúlyozta. Szent István Imre herceghez intézett intelmét idézve úgy fogalmazott: „A legnagyobb királyi ékesség, az én tudásom szerint, a királyelődök után járni, a szülőket utánozni.”

Akiket a város kitüntetett

A díjazottak névsora önmagában is egy közösség portréja.

Székesfehérvár Díszpolgára kitüntető címet kapott Kneifel Imre címzetes igazgató, pedagógus és népzenész, a Kodály-iskola egykori vezetője, a Tilinkó zenekar alapító tagja.

Pro Civitate díjban többen részesültek:
Palkovics Lajos, a Fehérvári Polgárok Egyesületének vezetője;
Dr. Seebauer Márta egyetemi docens, a műszaki informatika fehérvári meghonosításának egyik alakja;
Steiner Béla asztalosmester posztumusz elismerésben – az 1894-ben született mester részt vett a Bazilika felújításában is;
Török Szabolcs, a Tankerületi Központ volt igazgatója;
dr. Vizi László Tamásné, a Tóparti Gimnázium volt főigazgatója;
Dr. Wilhelm Ottó gyermekgyógyász és genetikus;
Zemlényi Katica zenepedagógus, a VOX MIRABILIS Kamarakórus alapítója.

Tiszteletbeli Polgár címet vehetett át:
Steinbach József református püspök,
Gáspár Sándor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, a Vörösmarty Színház társulatának tagja.

Az ünnepség zárásaként közös koszorút helyeztek el Szent István szobránál a város és a megye vezetői, majd a résztvevők együtt énekelték el a Szózatot.

Mit jelent ez valójában?

Egy díjátadó általában a múltról szól: elismer valamit, ami már megtörtént. Ezen az ünnepen azonban a legerősebb mondatok a jelenről és a jövőről szóltak. A kérdés, amelyet a polgármester feltett – hogy lehet-e következetesen kormányozni egy olyan világban, ahol a valóságot a digitális térhez igazítják – jóval túlmutat egy augusztus 20-i megemlékezésen.
És talán éppen ez teszi érdekessé, hogy egy ilyen gondolat pont egy ezeréves örökség árnyékában, egy díjátadó ünnep keretében hangzott el.