Nem mindig a diétával van a baj: néha rossz kérdést teszünk fel

A legtöbb fogyókúra ismerős forgatókönyv szerint indul. Új hét, új szabályok, új fogadalom: most tényleg végigcsinálom. Néhány napig működik is. Aztán jön egy fárasztó péntek, egy stresszes helyzet, egy csokoládé vagy a kedvenc ételünk, majd vele együtt a gondolat: elrontottam.

Dr. Nalini Chandraiah, egykori informatikai szakember a TEDxGCEM rendezvényen tartott előadásában éppen ezt a kört vizsgálta. Nem új diétát mutatott be, és nem állított fel tiltólistát. Arra kérte a közönséget, hogy az étel helyett először azt nézze meg, mi történik közvetlenül azelőtt, hogy enni kezdünk.

Fontos különbség, hogy előadásában saját tapasztalatokra, hétköznapi példákra és személyes megközelítésre épített; klinikai kutatási adatokat nem ismertetett.

Hétfőtől péntekig

Chandraiah szerint sok diéta ugyanazzal az optimizmussal indul. Hétfőn minden rendezettnek tűnik: cukor nélkül, kedvenc ételek nélkül, maximális fegyelemmel. Az ember néhány napig úgy érzi, végre kézben tartja a dolgokat. Aztán valami történik.

Stresszes nap, kialvatlanság, konfliktus vagy egyszerű kimerültség után megjelenik egy étel, amelynek nehéz ellenállni. Önmagában ettől még nem dőlne össze semmi. A probléma sokszor inkább az, ami utána következik. Bűntudat.

A bűntudatból könnyen lesz szégyen, abból pedig az a gondolat, hogy „ha már úgyis elrontottam, mindegy”. Egy apró eltérésből így válhat túlevés, majd hétfőre újabb fogadalom.

A kör pedig kezdődik elölről.

Chandraiah szerint ilyenkor nem feltétlenül újabb étrendre van szükségünk. Inkább arra, hogy megkérdezzük: mi történt közvetlenül azelőtt, hogy az ételhez nyúltam?

Nem minden evés éhség

A fogyást gyakran egyszerű matematikaként kezeljük: bevitt kalória, elégetett kalória, kevesebb étel, több mozgás.

Ez a modell energetikai szempontból fontos, de Chandraiah szerint önmagában nem magyarázza meg az emberi viselkedést. Mert nem csak akkor eszünk, amikor éhesek vagyunk.

Eszünk ünnepléskor, stresszben, szomorúságban, unalomból vagy egyszerűen azért, mert szeretnénk néhány percre jobban érezni magunkat. Ezért szerinte nem mindig az a legjobb első kérdés, hogy mit ettem, hanem az, hogy miért éppen akkor ettem.

Hibakeresés a saját életünkben

Chandraiah több mint egy évtizedet dolgozott informatikai területen, és ebből a világból hozott egy egyszerű hasonlatot. Ha egy program rossz eredményt ad, a fejlesztő nem a monitort hibáztatja. Megkeresi a rendszerben a hiba forrását.

Ő saját bevallása szerint sokáig ennek éppen az ellenkezőjét tette a testével: kizárólag a „kimenetet”, vagyis a mérlegen megjelenő számot figyelte. A fordulat akkor következett be, amikor a „miért nem fogyok?” kérdés helyett mást kezdett kérdezni magától:

mi az, amibe kapaszkodom?

Elmondása szerint később 18 kilogrammot fogyott, és ezt a testsúlyt tartósan megőrizte. Saját történetét azonban nem univerzális módszerként, hanem annak példájaként használta, hogy a viselkedés mögötti okok vizsgálata megváltoztathatja a hozzáállást.

Ugyanaz a csokoládé, mégsem ugyanaz az evés

Az előadás egyik legegyszerűbb példája két emberről szólt. Mindketten desszertet kapnak. Az egyik megeszik néhány falatot, a másik szinte észrevétlenül elfogyaszt mindent. Az étel ugyanaz.

A különbség Chandraiah szerint nem feltétlenül a csokoládéban, hanem annak szerepében rejlik.

Az egyik ember számára egyszerű desszert. A másik számára lehet jutalom, vigasz, feszültséglevezetés vagy néhány percnyi menekülés.

Innen jön az egyik legfontosabb kérdés: a gyomrom kérte az ételt, vagy az elmém keresett megkönnyebbülést?

Három kérdés evés előtt

Chandraiah gondolatmenete három egyszerű kérdés köré épül.

Az első: mi késztet most arra, hogy egyek? Valóban éhes vagyok, vagy inkább kimerült, stresszes, kialvatlan?

A második: mi történt közvetlenül előtte? Egy vita? Egy kellemetlen megjegyzés? Munkahelyi feszültség? Egy rosszul sikerült nap?

A harmadik pedig: miből indul a változtatási szándékom?

Azért akarok változni, mert jobban szeretnék gondoskodni magamról, vagy azért, mert elégedetlen vagyok önmagammal?Chandraiah szerint az önutálatból indított változás sokkal nehezebben válik tartóssá, mint az, amelynek kiindulópontja az önmagunkkal való együttműködés.

Nem a táplálkozás helyett

Az előadás egyik fontos pontosítása, hogy mindez nem jelenti a táplálkozás, a mozgás vagy az orvosi segítség jelentőségének tagadását. Chandraiah maga is hangsúlyozta: az étrend, a fizikai aktivitás, a tudományos ismeretek és szükség esetén az egészségügyi ellátás mind fontos.

Az ő kérdése inkább az volt: mi történik akkor, amikor tudjuk, mit kellene tennünk, mégsem tudjuk hosszú távon megtenni?

Itt kerül előtérbe a viselkedés, az érzelmi állapot és a környezet.

Talán nem lusták vagyunk, hanem fáradtak

A kérdezés módszere a fogyáson túl is érdekes lehet. Ahelyett, hogy automatikusan lustának neveznénk magunkat, érdemes lehet megkérdezni, nem vagyunk-e egyszerűen kimerültek.

A következetlenség mögött lehet motivációhiány. A sikertelenség érzése mögött pedig az is, hogy olyan mércével mérjük magunkat, amely valójában nem a sajátunk. A kérdés nem old meg mindent, de képes megakasztani az automatikus ítélkezést.

És néha már ez is változtat a következő döntésen.

Nem újabb hétfő kell

Talán ez az előadás legegyszerűbb és egyben legerősebb gondolata. Amikor valami nem sikerül, könnyű új szabályokat gyártani. Új étrend, új edzésterv, új kezdési dátum.

Pedig néha nem újabb hétfőre van szükség.Hanem arra, hogy egy pillanatra megálljunk, mielőtt ismét ugyanazt a kört kezdjük el.

A „miért nem fogyok?” helyett feltehetjük azt a kérdést, hogy mi az, amibe kapaszkodom?

A „miért bukom el mindig?” helyett pedig azt:mivel próbálom éppen megvigasztalni magam?

Nem biztos, hogy a válasz mindig az ételben van. És talán éppen ezért érdemes néha nem azzal kezdeni, hogy mit kellene levenni a tányérunkról, hanem azzal, hogy mi az, ami valójában hiányzik az életünkből.