Momo – mese arról, hová tűnik az időnk

Momo – mese arról, hová tűnik az időnk

A Momo egy családi mesefilm az időről, a figyelemről és arról, mi marad az emberi kapcsolatokból, ha minden percet meg akarunk spórolni. Michael Ende regényének új feldolgozása elsősorban azoknak lehet jó választás, akik szeretik a nagyívű, tanulságos meséket.

Van valami ismerős abban a mesében, amelyben az emberek egyre hatékonyabbak akarnak lenni, közben pedig lassan eltűnik az életükből az öröm, a beszélgetés és az egymásra figyelés. A Momo éppen ezt a helyzetet fordítja át gyerekeknek is követhető, felnőtteknek is érthető történetté.

A film Michael Ende klasszikus gyermekregényéből készült. Ende neve sokaknak A végtelen történet miatt lehet ismerős, a Momo pedig szintén azok közé a mesék közé tartozik, amelyek nem csak kalandot kínálnak, hanem egy egyszerűnek tűnő, mégis elég nagy kérdést tesznek fel: mire megyünk a megtakarított idővel, ha közben elveszítjük azt, amiért érdemes volt időt szakítani?

Egy kislány, aki meghallja, amit mások már nem

A történet középpontjában Momo áll, a göndör vörös hajú árva kislány, aki nem varázserővel hódítja meg a környékbelieket, hanem figyelemmel. Van egy jó szava az emberekhez, meghallgatja őket, és a maga természetes leleményességével segít abban, hogy a többiek rátaláljanak a saját megoldásaikra.

Ez a kiindulópont adhatja a film egyik legemberibb rétegét. A Momo nem feltétlenül az a mese, amelyik minden percben újabb poénnal vagy látványos fordulattal akarja fenntartani a figyelmet. Inkább olyan történetnek ígérkezik, amelyben a csendesebb gesztusoknak is súlya van: egy beszélgetésnek, egy közösen töltött délutánnak, annak, hogy valaki tényleg odafigyel a másikra.

A film hangulatát valószínűleg az is meghatározza, hogy a derűs, emberközeli világba fokozatosan érkezik meg valami hidegebb és nyugtalanítóbb. A városban megjelennek a szürke ruhás idegenek, akik azt tanácsolják az embereknek, hogy takarítsanak meg időt. A lakók jóhiszeműen követik őket, ám a történet szerint ezzel nem szabadabbak lesznek, hanem egyre üresebbé válik az életük.

A mese sötétebb oldala: az időtolvajok világa

A Momo egyik legerősebb motívuma az Időtakarék: az a rendszer, amely azt ígéri, hogy az emberek jobban járnak, ha kevesebb időt „pazarolnak” egymásra, játékra, örömre, mindennapi apróságokra. A történetben azonban kiderül, hogy az Időtakarék valójában ellopja az emberek értékes perceit.

Ettől a film nem pusztán klasszikus jó és rossz küzdelmének tűnik. A szürke ruhás alakok nem szörnyek a mese hagyományos értelmében, inkább egy nyomasztó gondolat megtestesítői: minden legyen gyorsabb, hasznosabb, mérhetőbb. Ezzel szemben Momo alakja a ráérős figyelmet képviseli, azt a fajta jelenlétet, amelyet nehéz táblázatba írni, de könnyű hiányolni.

A történet később nagyobb, mesésebb távlatot kap. Momo mellé szegődik Hora mester, az idő őrzője, valamint Kassziopeia, a különleges teknős. Ez a páros már a klasszikus fantasy és mesekaland irányába viszi a filmet: titkos tudás, különös szabályok, időn túli segítség és egy gyerek, akinek végül szembe kell mennie a felnőttek által elfogadott renddel.

Családi film, de nem feltétlenül csak gyerekeknek

A film látványos, családoknak szánt mozis produkciónak ígérkezik. Ez alapján a Momo azoknak működhet igazán, akik szeretik, ha egy gyerekfilmben van valamennyi komolyság is. Nem csak aranyos figurákat és kalandot kapnak, hanem egy olyan történetet, amely után hazafelé még lehet beszélgetni arról, kinek mire van ideje, és mi az, amit túl könnyen háttérbe szorít.

Kisebb gyerekek számára a kislány, a teknős és az időtolvajok mesés világa lehet vonzó. Nagyobb gyerekek és felnőttek inkább azt a réteget kaphatják el benne, amely az állandó sietségről és a kapcsolatok elvékonyodásáról szól. Randifilmnek talán kevésbé egyértelmű választás, barátokkal vagy családdal viszont működhet, különösen akkor, ha nem a harsány, zajos mozis élmény a cél, hanem egy gondolkodósabb, mesésebb este.

A hangulatot elképzelve nem nehéz látni a kontrasztot: Momo körül melegebb, emberibb közeg, a városlakók hétköznapi zaja, beszélgetései és apró gondjai; ezzel szemben a szürke ruhás idegenek világa hűvösebb, feszesebb, valószínűleg ritmusában is kimértebb. Ha a film jól találja el ezt az ellentétet, akkor a látvány nem önmagáért lesz fontos, hanem azért, mert megmutatja, hogyan változik meg egy közösség, amikor eltűnik belőle az egymásra szánt idő.

Érdemes fenntartásokkal is közelíteni

A kiegészítő olvasói vélemények között szerepel egy kifejezetten elutasító visszajelzés is, amely gyenge grafikai megoldásokat és ismeretlen színészeket kifogásol. Ez nem általános kritikai kép, hanem egy nézői vélemény, de árnyalja az elvárásokat: aki elsősorban technikai kidolgozottságot, nagy neveket vagy hibátlan látványt keres, annak érdemes óvatosabban közelítenie.

A Momo ereje a rendelkezésre álló információk alapján inkább az alaphelyzetben és Michael Ende történetének időtálló kérdésében lehet. Ez nem ugyanaz, mint amikor egy film automatikusan minden korosztálynak és minden hangulathoz passzol. Inkább olyan választásnak tűnik, amelyhez jól jön egy kis nyitottság a klasszikus mesék lassabb, allegorikusabb működésére.

Kép: port.hu