
Megkezdi a tárgyalásokat az EU: hat nyugat-balkáni országban szűnhet meg a roamingdíj
Jelentősen csökkenhetnek a mobilozás költségei a görögországi utazások és a balkáni nyaralások során, miután az EU tagállamai zöld…
16:132p

Szerda reggel a kórházban belehalt sérüléseibe az a férfi, akire ráomlott egy bontás alatt álló épület Székesfehérváron. A kimentésén órákon át dolgoztak a szakemberek, a rendőrség büntetőeljárást indított az ügyben.
Szerda reggel a kórházban életét vesztette az a férfi, akit hétfőn mentettek ki egy összedőlt, bontás alatt álló négyemeletes épület romjai alól Székesfehérváron. A Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktatókórház tájékoztatása szerint a sérült szervezete feladta a küzdelmet.
A baleset helyszínén, a Váralja soron közel százötven egyenruhás dolgozott órákon keresztül a bajba jutott férfi kiszabadításán. A mentőszolgálat munkatársai már a romok alatt megkezdték az ellátását. Kimentését követően a vérkeringése összeomlott, így újraélesztés után intubálva, lélegeztetve, életveszélyes állapotban szállították kórházba. Súlyos alsó végtagi, medencetáji és belső sérüléseket szenvedett.
Sárkány Ágnes, a kórház intenzív osztályának főorvosa korábban arról tájékoztatott, hogy az orvosok és nővérek már hétfő éjszaka folyamatosan küzdöttek a válságos állapotban lévő páciens stabilizálásáért. Az orvosi erőfeszítések ellenére a férfi szerdán elhunyt. Az egészségügyi intézmény részvétét fejezte ki az áldozat hozzátartozóinak.
Az eset körülményeit a hatóságok vizsgálják. A tájékoztatás alapján a Székesfehérvári Rendőrkapitányság foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen.
A tragédia helyszínén eredetileg egy régi búzamalom épülete állt, amely később téglagyárként, majd hosszú időn keresztül a legendás Cerbona-üzemként funkcionált. Az ingatlan a közelmúltban már gazdát cserélt, így kikerült az egykori élelmiszeripari cég birtokából. A helyi beszámolók és a sajtóinformációk szerint a balesetet megelőzően mintegy két héttel kezdték meg a területen a bontási munkálatokat. A szerencsétlenség idején a munkások éppen az épület vashulladékának bontásán és kitermelésén dolgoztak.

Jelentősen csökkenhetnek a mobilozás költségei a görögországi utazások és a balkáni nyaralások során, miután az EU tagállamai zöld…
16:132p

Tovább erősítené az önkormányzatok és a kormány közötti párbeszédet a Megyei Jogú Városok Szövetségének frissen megválasztott veze…
15:352p

A te településedre is került a rákkelő gyanújába keveredett kőzetből? Mutatjuk, hová vitték a burgenlandi bányákból kitermelt zúzo…
15:353p

Bárki belebújhat Szoboszlai Dominik ruhájába az interneten, de ha ezzel pénzt is akar keresni, hamar egy ügyvédi felszólítással ta…
15:353p

Miért bontják el a jó állapotú buszmegállókat Székesfehérváron? A válasz a reklámfelületekben keresendő.
15:342p

Nézd meg, nálad is elmegy-e az áram!
11:231p