
Megkezdi a tárgyalásokat az EU: hat nyugat-balkáni országban szűnhet meg a roamingdíj
Jelentősen csökkenhetnek a mobilozás költségei a görögországi utazások és a balkáni nyaralások során, miután az EU tagállamai zöld…
16:132p

Kétezer-ötszáz fesztiválozó mondta el, min változtatna a FEZEN-en, a főszervező pedig őszintén reagált a panaszokra. Kevesebb VIP-vendég, búcsú a régi klubhelyszíntől és egy tisztább, repoharas jövő. Megnéztük, milyen élményre számíthatunk a székesfehérvári nyár legnagyobb buliján a következő években.
Nyári fesztiválra járni sokszor egyet jelent a kompromisszumokkal: az ember elfogadja a port, az alkalmi tömeget és a mobil mosdók sajátos romantikáját a zenei élményért cserébe. A székesfehérvári FEZEN esetében most a közönség kapott lehetőséget arra, hogy elmondja, hol húzódnak a kényelem határai. A több mint kétezer-ötszáz kitöltött kérdőív nyomán Kovács Tóni főszervező vázolta fel, hogyan formálják át a rendezvényt a közeljövőben.
Aki járt már a fesztivál éjszakáin a régi Bahnhofban, vagyis a FEZEN Klubban, pontosan ismeri az érzést: az amúgy ikonikus és hangulatos tér a nyári melegben egy levegőtlen, túlzsúfolt szaunává változott. Bármennyire is a fehérvári éjszakák szerves része volt a helyszín, a szervezők elismerték, hogy sem az áteresztőképesség, sem a színpadméret nem bírja már a fesztivál tempóját.
A régi helyszínt a fesztivál idejére elengedik, de ez egyben egy új, tágasabb élmény ígérete is. Egy olyan modern, multifunkcionális térben gondolkodnak Székesfehérváron, amely levegősebb, van elegendő parkolója és a koncertektől a színházig sokféle műfajt be tud fogadni. Ezzel kapcsolatban jelenleg is várják a közönség ötleteit.
Érdekes fordulatot vesz a VIP szektor is. Miközben a legtöbb rendezvény a végtelenségig duzzasztja a drágább jegyet váltók táborát, a FEZEN a minőség oltárán inkább szűkíti azt. A tervek szerint dizájnosabb, csinosabb lesz a környezet, de kevesebb vendéget engednek be, hogy az exkluzív élmény valóban azt nyújtsa, amit az ára ígér.
A praktikus, földhözragadt problémákat is igyekeznek orvosolni. Bár a hivatalos előírásoknak eddig is megfeleltek, a panaszokra reagálva több mosdót és szemetest telepítenek a területre. Szintén a tisztább, élhetőbb környezet felé mutat, hogy 2027-től a fesztivál teljesen átáll a repoharas rendszerre.
Zenei téren a szervezők a realitások talaján maradnak. Bár sokan gigasztárokat látnának a színpadokon, egyértelművé tették: Justin Bieber vagy a Metallica nem fog Fehérváron fellépni, mert a helyszín infrastruktúrája egyszerűen nem bírna el ekkora produkciókat. Az aktuális trendektől függetlenül viszont a rockzene továbbra is a fesztivál gerincét adja majd, megőrizve azt a nyers és sokszínű energiát, ami miatt a közönség megszerette a rendezvényt.
Aki az igazi, teljes fesztiválélményt – sátrazással együtt – keresi, annak 2027-ig kell várnia. A kemping a jelenlegi gazdasági és adminisztrációs terhek miatt 2026-ban még biztosan szünetel. A 2027-es, harmincadik jubileumi évre viszont már gőzerővel készülnek a magyar fellépők lekötésével és meglepetésekkel, a jövő évi bérletesek pedig komoly kedvezménnyel biztosíthatják majd be a helyüket a kerek évfordulóra.
A FEZEN tehát marad, ami volt: egy sokszínű, a közönségével együtt lélegző találkozási pont, amely kezdi felismerni a saját fizikai és infrastrukturális határait, és hajlandó azokat a kényelem javára alakítani.

Jelentősen csökkenhetnek a mobilozás költségei a görögországi utazások és a balkáni nyaralások során, miután az EU tagállamai zöld…
16:132p

Tovább erősítené az önkormányzatok és a kormány közötti párbeszédet a Megyei Jogú Városok Szövetségének frissen megválasztott veze…
15:352p

A te településedre is került a rákkelő gyanújába keveredett kőzetből? Mutatjuk, hová vitték a burgenlandi bányákból kitermelt zúzo…
15:353p

Bárki belebújhat Szoboszlai Dominik ruhájába az interneten, de ha ezzel pénzt is akar keresni, hamar egy ügyvédi felszólítással ta…
15:353p

Miért bontják el a jó állapotú buszmegállókat Székesfehérváron? A válasz a reklámfelületekben keresendő.
15:342p

Nézd meg, nálad is elmegy-e az áram!
11:231p