50 önkéntes takarított a Velencei-tónál, 350 kilós horgonyt húztak ki a mederből
2026. 08. 16. 14:32
Olvasási idő: 1 perc
Több mint ötven önkéntes tisztította meg szombaton a Velencei-tó partját és medrét. A takarítás során egy 350 kilogrammos horgony is előkerült az Északi strand közelében, amelyet a szervezők tervei szerint később a városban állítanak ki.
Több mint ötven önkéntes tisztította meg szombaton a Velencei-tó partját és medrét. A takarítás során az Északi strand közelében egy 350 kilogrammos horgonyt is kiemeltek a vízből. Az akcióról Velence Város hivatalos Facebook-oldala számolt be.
Az önkéntesek először a Keleti strandon dolgoztak, ahol a beszámoló szerint gumiabroncsokat, fémdarabokat és egyéb hulladékot gyűjtöttek össze. A munka ezután a Halászpark kikötőjénél folytatódott, ahol a meder aljából is emeltek ki tárgyakat, majd a Tóbíró strandon és az Északi strandon takarítottak tovább.
Egy 350 kilós horgony a vízből
A nap egyik legnagyobb meglepetése az Északi strandnál érte a résztvevőket. A parttól mintegy 2–300 méterre, a vízben egy 350 kilogrammos horgonyt találtak, amelyet a strandon állomásozó sárkányhajósok fedeztek fel. A tárgyat közös erővel emelték a felszínre.
A horgony a nem kerül a hulladékok közé. A szervezők tervei szerint megtisztítás után Velence egyik központi részén állítják ki, térkővel és virágokkal körülvéve.
Több szervezet is segített
A takarításban a Velence Város közlése alapján részt vett a MOHOSZ Halőri Szolgálat, a Velencei Polgárőrség, a Gárdonyi Rendőrség vízi rendőrei, a Velencei Közterület-felügyelet, a VVG Kft. és Velence Város Önkéntes Tűzoltó Egyesülete is.
A szervezők köszönetet mondtak az önkénteseknek és a közreműködő szervezeteknek.
Fotó: Velence Város hivatalos Facebook oldala